Téli meseajánló mindenkinek
Hans Christian Andersen: A fenyőfa c. meséjéről készítettem egy elmélkedést, amely nemcsak a gyerekek számára tanulságos, de a felnőtteknek is rendkívül figyelemreméltó gondolatok tartalmaz. A mese egy fenyőfa életét mutatja be az ifjúkortól az elmúlásig, amely átvitt értelemben az emberekről is szól.
Ez a kedves történet egy kicsi fenyőfáról szól, aki az erdőben szomorkodik. Látja, ahogy a favágók kivágják a nagy fákat, hogy különböző módon értékesítsék. A kicsi fa állandóan panaszkodik: „a nagyoknak milyen jó, ők milyen fontosak és különlegesek! Csak velük foglalkozik mindenki!” Türelmetlen, unatkozik, haszontalannak érzi magát, fantáziaképeket alkot arról, hogy mennyivel jobb a társainak. Információt gyűjt mindenkitől, de csak azt hallja meg, amit hallani akar, és amit ő maga elképzel. Hajthatatlan, keményfejű, ő akar a középpontban lenni. Nem élvezi a szép napsütést és a gyönyörű környezetet, amiben él. Nem veszi észre maga körül a kellemes dolgokat, a madárcsicsergést, a friss levegőt, a békét és a nyugalmat, ami körülveszi őt az erdőben. „Nem látja a sok fától az erdőt.” Meg sem hallgatja az idősebbek, tapasztaltabbak szavait:
„Miért nem tudsz örülni annak ami, van!? „Minél magasabb vagy, annál rövidebb az életed!” Azt akarja, hogy most és azonnal történjen meg vele a „jó” dolog, amit ő elképzelt. Végül kiderül, hogy amit jónak hitt, nem biztos, hogy olyan jó. Jobb lett volna inkább örülni annak, ami van és élvezni a pillanatot. De már túl késő!
Rendkívül tartalmas, elgondolkodtató mese, melyben a gyerekek együtt érezhetnek a kicsi fával, beleélhetik magukat a helyzetébe, viszont a végén (amikor felnőnek) rájönnek, hogy milyen szép is a gyermekkor, a gondtalan fiatalság, ami nem jön vissza soha már.
A gyerekek nem viselik jól, ha „lekicsinyítik” őket. Hányszor hallhatjuk:„Anya én nem vagyok kicsi! Én már NAAAGY vagyok!” Gyermekként mindenki nagy akar lenni: „hiszen a felnőtteknek olyan jó, mindent megtehetnek, amit csak szeretnének, mindenhova eljuthatnak, mindent kipróbálhatnak…”. Éppen ezért a szívünk mélyén értjük mit érez a kicsi fenyő. Arra vágyik, amit még nem tapasztalt, hajtja őt a kíváncsiság egészen addig, amíg fel nem nő, és saját bőrén nem tapasztalja a kemény valóságot.
A tapasztaltabbak, idősebbek így-vagy úgy próbálják figyelmeztetni a gyerekeket, fiatalokat, hogy ne siettessék a felnövést, éljenek vidám, boldog életet, amíg megtehetik. „Majd megtudod, ha annyi idős leszel, mint én! Te ezt még nem értheted, de majd, ha nagy leszel, elmesélem!” A fiatalok azonban sokszor azt hiszik, a szüleik lekezelően beszélnek velük. Felesleges dolgokra pocsékolják el a legszebb éveiket. Nem becsülik meg a gondtalan ifjú életet, és nem értékelik, amijük van. A történet szomorúnak tűnik, de a végén ott a lehetőség, hiszen új fákat ültetnek az erdőbe, mellyel új élet veszi kezdetét. Ezzel együtt pedig új remény születik, hogy talán lesz majd olyan fa is, amelyik elfogadja az adott helyzetét, és nem akar mindig mást és mást. „Minden régiből egyszer valami új lesz, valamilyen úton.”
A meséből levonhatjuk a következtetést, hogy nem szabad türelmetlennek lenni, mindennek eljön a maga ideje. Ha utólag döbbenünk rá, milyen jó volt nekünk, talán már túl késő. Amit értékelhettünk volna, elmúlt és nem jön vissza soha már. Ne dőljünk be a külsőségeknek, a látszatnak, a ragyogásnak, a tündöklésnek, mert „nem minden arany, ami fénylik”!
