6 tipp, hogyan birkózzunk meg a bölcsödébe, illetve oviba való belépéssel – a gyermekpszichológus írása

Lassan divattá válik, hogy a magánintézményekbe egyre több, 3 évnél fiatalabbak lépnek be. Ezek a csemeték gyakran nem elég érettek a szülőktől való elválásra, valamint a nélkülük való létezésre négy vagy akár több órán át. Maga a beíratkozás időszaka megviselheti akár még az idősebb gyerekeket is. Éppen ezért kikerülhetetlennek tartom, hogy beszéljünk erről az érzékeny témáról, szem előtt tartva a felkészülés fontosságát.

Bemutatok 6 tippet, hogyan is készíthetjük fel mi, szülők gyermekeinket és magunkat is a bölcsödébe, illetve az óvodába való belépesre úgy, hogy mindannyian viszonylag a legjobban viseljük.
1. A gyerekeknek mindig mondjunk igazat.
2. Megismerkedés a bölcsivel, ovival.
3. Az intézmény rendszeres látogatása.
4. Kedvenc tárgy.
5. Felkészülés.
6. Búcsúzási rituálé.

Elsősorban minden gyereknek tudnia kell, mi is zajlik vele – tehát, hogy belép egy intézménybe és mi minden várja őt ott. Ezt a tényt nem titkolhatjuk el, nem mondhatunk gyerekeinknek olyan féligazságokat, mint pl.: benézünk egy picit az oviba, vagy hogy megyünk a játszóházba, játszósarokba. A gyerekek ugyanis nagyon gyorsan rájönnek, hogy valójában mi is történik és ez zavartságot, bizonytalanságot ill. veszélyérzetet válthat ki bennük. Ezek az érzések sokkal intenzívebbek lehetnek, mint a belépést követő átmeneti szomorkodás a szülők hiánya miatt. Azt javaslom, hogy a beíratkozást megelőzen csemeténkkel ismertessük meg az új környezetet és a tanító nénit, hogy kapjon egy képet, hová is megy és mi minden várja ott őt.
A magánintézmények vezetősége általában szívesen segít ebben, nem okoz gondot egy-egy látogatás, a többi gyerekkel való játszás az osztályban vagy akár az udvaron, ismerkedés a tanárnőkkel, de az osztályok megtekintése sem. Segíthet akár egy az épület körül tett séta is, amely alatt egy pozitív hangvételű beszélgetésben elmesélhetjük neki, hogy ide fog járni, mennyi újat fog itt megtanulni, lesznek új barátai, egyszerűen, hogy mennyire szuper lesz itt. Délután pedig, ha szeretné, elmesélheti az újonnan szerzett élményeit. Amennyiben a szülő is kiegyezett a ténnyel, hogy gyermeke nélküle tölt el pár órát egy teljesen más környezetben, akkor spontánul, teli optimizmussal tud mesélni a családra váró változásokról. A szülők gyakran tétováznak, mennyi napra és milyen hosszú idö alatt lehet a gyermeket „beiskolázni“, mi az ami elősegíti és mi az ami megkönnyíti az ottlétet. Éppen ilyen okból választják a heti 2-3 napos otttartózkodást.

Valójában, ha átgondoljuk, és az én tapasztalataim is ezt igazolják, a gyerekeknek állandóságra és rendszerre van szükségük. Az óvodában vagy bölcsödében egy kicsit más rendszer vár rájuk mint otthon, több a gyerkőc, és a szülők helyett a tanító nénik gondoskodnak róluk. Így, amennyiben 3 napot töltenek ott, csak meghosszabbítjuk az adaptációs időszakot. Mikorra a gyerkőc már megszokná az új környezetet, csütörtökön már nem megy oviba, otthon tölt 4 napot. Hétfőn pedig kezdhetjük újra a beszoktatást. A hétfők pedig így is elég nagy energiát igényelnek a kétnapos hétvégét követően. A szülőknek éppen ezért ajánlom, hogy mérlegeljék az ötnapos beszoktatás lehetőségét, legyen az először inkább kevesebb óraszám, mintsem három egész délelőtt. A gyerekeket is beavathatjuk az új környezetre való felkészülésre. Választhat egy játékot, vagy másik ún. átmeneti tárgyat, amelyet a beszoktatás alatt magával vihet, míg meg nem szokja az anyától és apától való elválást. Javarészt ez az objektum vagy a cumisüveg, vagy egy kedvenc játék, pelus, takaró esetleg cumi. Ez a tárgy olyan biztonságérzetet ad a gyermeknek, amely arra emlékezteti, amit a szűlő illetve maga az otthon is biztosít számára. Ezt a tárgyat a gyerkőc maga teszi el, de csak ha éppen úgy érzi, hogy szüksége van rá. Közösen kiválaszthatjuk és előkészíthetjük az ovis pizsamát /ha ott alszik/, papucsot, táskát a váltó ruhákkal, fogkefét. Reggelenként akár saját maga is elrakodhat és maga hozhatja a kis pakkját. A beszoktatás alappillére, főleg a kisebb, 1,5-3 éves gyerekek esetén, az intézmény rendszeres látogatása. Megértem azokat a szülőket, akik a csemetéikkel hosszabban búcsúzkodnak, nem akarják otthagyni öket, ha azok sírnak és anyával vagy apával akarnak menni.

Nekem is éppen olyan szívszorító és nehéz látni az ilyet. Azonban a tanárnők pont azért vannak ott, hogy a gyerekekkel bizalmi kapcsolatot kialakítva, a hasonló helyzeteket kezeljék. A szülő távozását követően rövid időn belül a gyermek megnyugszik és aktívan vagy passzívan bekapcsolódik a közösség tevékenységébe. Gyerekeink így apránként tapasztalhatják azt, hogy habár szüleik reggelenként ott hagyják őket az oviban, de egy adott időben mindig értük mennek. Amíg a szülő bízik abban, hogy tanár és gyermek egyaránt képes megbirkózni a feladattal, addig ez az összes félnek a hasznára válik. Ajánlok kialakítani egyfajta búcsúzási rituálét az érkezések minél simább lezajlása érdekében. Legyen ez valami rövid történés, amely közli vele, hogy szeretjük őt és mikor jövünk érte: „szeretlek, és miután aludtál, jövök érted. Szia.“ A szülőnek egy puszi és ölelés után távozni kellene.

A cikk szerzője Silvia Érseková, fordította Mészáros Edina.