Bölcső vagy munkahely?

Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban gyermekük három éves koráig „szülői szabadságot” igényelhetnek a dolgozó szülők. Így valamelyikük, általában az anya, egész napos ellátást biztosíthat otthon a kicsinek. Noha más országokban egyáltalán nem ilyen hosszú a szülői szabadság (Ausztriában, például, két év, Angliában 12 hónap, az USA-ban szülő dolgozó anyuka pedig legfeljebb 3 hónap fizetetlen szabadságot kaphat), nálunk szinte kötelező, hogy a törvény adta lehetőséget az anyukák az utolsó napig kihasználják… Az előző mondatban rögtön két társadalmi elvárás is megbújt:

1, a gyerekkel az anyának kell otthon maradnia;

2, az anyának a gyermek harmadik születésnapjáig a baba mellett a helye.

Úgy gondolom, egyre több család vagy anyuka ütközik bele környezetének ezen elvárásaiba. Ehhez szeretnék egy kis útravalót kínálni személyes és szakmai szempontból vizsgálva a témát.

Meddig maradjon otthon gyermekével a szülő?

Azt gondolom, hogy valóban érdemes a rendelkezésünkre álló három évből a lehető leghosszabb időt a kicsivel töltenünk. Azonban nagyon fontosnak tartom azt is, hogy ez az együtt töltött idő minőségi legyen. A család megélhetésén őrlődő, vagy munkahelyi ambícióktól frusztrált anyuka nem ugyanaz, mint egy munkából visszatért, önmagát és gyermekét biztonságban tudó szülő. Vannak tehát helyzetek, amikor épp a kevesebb a több… Na és a gyermeki psziché?

Szerencsére most már egyre jobban elterjed a köztudatban a baba-mama vagy baba-papa kontaktus fontossága, az érintések, mosolygások és kezdetleges játékok (kukucska és társai) jelentősége a kicsi fejlődése szempontjából. Az újszülött szorosan kötődik az őt gondozó személyhez (lehet az apa, anya, vagy akár más személy is), és annak távollétében erős diszkomfortot, úgy nevezett szeparációs szorongást él át. A „gondozó” nem csak a baba testi biztonságáért és jólétéért felel, de az ő személyén keresztül kapcsolódik az újszülött a világhoz. A gondozó, a gondozás milyensége alapján „ismeri meg” a baba a világot és önmagát. Megtanulja, hogy a világ egy élhető, javarészt kellemes hely, ő pedig fontos, szerethető lény benne… Ez a világról szóló első kép szólhat azonban arról is, hogy a világ kiszámíthatatlan, és soha nem tudni, milyen válasz érkezik az ember jelzéseire. A gyermek számára ez akár azt is jelentheti, hogy nincs értelme sírni, mert nem érkezik segítség – vagy a világ rossz ővele szemben, vagy ő nem érdemes arra, hogy szeretve, segítve legyen.

A gondozó jelenti tehát a kisgyermek számára azt a biztos pontot, amelytől lassan eltávolodva, és amelyhez támogatásért vissza-visszatérve végül saját erőből is elkezdi felfedezni a világot. Idegen helyen, idegen emberek között ezért morzsolgatja annyi kisgyerek az „anyu szoknyáját”, de a jól ismert homokozóból vagy játszószobából is visszatér hozzá időnként biztonságot „tankolni” egy mosolyból vagy érintésből. Margareth Mahler fogalmával élve ez maga a szeparáció-individualizáció folyamata, mely körül-belül a gyermek két éves koráig tart. Nagy hatással van a gyermek bizalmára és nyitottságára a világgal szemben, de az önbizalmára és önértékelésére is. Az én személyes véleményem az, hogy jó, ha a gyermek és gondozója együtt tudja tölteni ezt a két évet.

Egy 2010-es tanulmány szerint azonban kettőnél kevesebb otthon töltött év is elég gyermekeink sikeres és kiegyensúlyozott életének megalapozásához. Az említett tanulmány szerint egyedül azok a gyerekek küzdöttek magaviseleti gondokkal, vagy voltak felnőttként kevésbbé sikeresek, akiknek a születésük utáni első évben azonnal teljes állású munkát vállalt az anyjuk. A tanulmány érdekessége az, hogy rámutat arra, mennyire nem mondegy, milyen ellátást biztosít gyermekének a dolgozó vagy otthon lévő anyuka. A cikk szerint a legsikeresebb és legkiegyensúlyozottabb gyerekek azok voltak, akikkel legalább egy évet otthon töltött az anyjuk, majd ez után olyan gondozásben részesültek, amely elősegítette képességeik széleskörű fejlesztését.

Többször találkoztam anyukáknál azzal a nézőponttal, mely szerint „ami a mamának jót tesz, jót tesz a babának is”. Értsük úgy, hogy ha az anyuka a szülés után hamar vissza akar menni dolgozni, tegye meg, mert ezzel csak jót tesz a gyermekének. Ez az állítás szerintem csak akkor igaz, hogy ha a mama jóérzése a babához is eljuthat. Vagyis, ha van alkalma a babának „megérezni”, átélni a mamával az ő jóérzését. Tehát, ha mama és gyermeke töltenek együtt annyi minőségi időt, amennyi alatt a kicsi kiélvezheti az anyuka jelenlétét.

Melyik szülő maradjon otthon a kicsivel?

Az apa a szoptatáson kívül az újszülött összes szükségletét képes kielégíteni. Amennyiben a család meg tudja oldani a szoptatást úgy is, hogy a mama dolgozik, nem látom hátrányát annak, ha az apa marad otthon a kicsivel. Erre a helyzetre is vonatkozik az „ami a gondozónak jó, jó a babának is” elv. Bármelyik szülő gondozza is a gyermeket, akkor tud számára a legtöbbet adni, ha saját maga számára is a lehető legkomfortosabban tudja ezt tenni.  Ha azt tervezzük, hogy az apa felváltja az anyát a szülői szabadságban, biztosítsunk időt a baba számára az átszokásra. Ne felejtsük el, mennyire fontos számára első gondozójával kialakított kapcsolata.

Hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy a gyermekgondozással és a háztartással járó összes munka a gyermekkel otthon maradó szülő feladata lesz. Közben jól tudjuk, hogy mindez ellátása bőven meghaladja egy átlag munkanap időtartamát. Ezért azt gondolom, hogy nagyon fontos a szerepek ennél pontosabb leosztása. Ez minden családban, sőt lehet, hogy minden időszakban más lesz, de biztos vagyok benne, hogy a türelem és a másik megértése segítheti a családot, hogy összes tagja a lehető legjobban érezze magát.

További olvasgatáshoz ajánlom:

• Családtámogatás Európa más országaiban – rövid bemutatás: nlcafe.hu/baba/20140117/anyak-europa-gyes-gyed-magyarorszag-osztonzes-gyermekvallalas/
• Margareth Mahler a Wikipédián – hu.wikipedia.org/wiki/Sch%C3%B6nberger_Margit
• Dolgozó anyák és gyermekük fejlődése – 2010-es tnaulmány: apa.org/pubs/journals/releases/bul-136-6-915.pdf