Ezért meditáljunk
Körülbelül fél évvel ezelőtt jött a felkérés, hogy tartsam én a gyerekek meditációs foglalkozását a Somorjai Meditációs Központban. A csoportot Tünde barátnőm alapította még évekkel ezelőtt. Négy évvel ezelőtt csatlakozott a kisfiam hozzájuk, szinte egy időben velem. Több tanfolyam elvégzése után, állandó csoporttagként, egyre több tapasztalatot szerezve alkalmasnak tűntem a feladatra. Nagy kihívásnak tartottam, de elvállaltam a meditációs foglalkozások vezetését.
Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, hisz nem vagyok tanár, „csak” anya, viszont izgalmasnak tűnt a feladat. A visszajelzések alapján határozottan állíthatom, hogy megérte a fáradozást. Örömmel tölt el, hogy a gyerekek viselkedése jó irányba változik. Szemmel látható a különbség hétről-hétre. A gyerekek egyre nyugodtabbak, egyre jobban tudnak koncentrálni a gyakorlatokra. A meditáció jótékony hatása jobban megnyilvánul egy- egy gyerkőcön, akinek a szülei otthon is szán időt a gyakorlásra. A szülőktől egyre több visszajelzést kapok, hogy a gyermekük szófogadó otthon, az iskolában jobban teljesít. Az egyik 8 eves kisfiú anyukája írta a minap, hogy a tanító néni megdicsérte őt: szebben ír az utóbbi időben. Az anyuka biztos benne, hogy ez a meditáció érdeme. Egy testvérpár, ahol az anyuka is aktív tagja a felnőtt csoportnak, hatalmas változáson ment keresztül pár év alatt. Mint megtudtam, a gyerekek hiperaktívak voltak, aminek mára nyoma sincs.
A gyerekek véleménye a foglalkozásokról:
„A meditáció után vidámabbnak és kipihentebbnek érzem magam. Amikor a suli után már nagyon unott vagyok, jól esik a meditáció. Amióta ide járok, háromszor költöztünk, de mindenhol ugyanolyan jólelkű érzésem van.”
„Szeretek meditálni, mert tudom, hogy a jövőben jót fog tenni, amit itt tanulok meg.”
„Az anyukám beíratott, azt mondta, jót tesz.”
„Sok barátot szereztem itt.”
” A meditáció számomra maga a csoda. Számtalan jótékony hatását tapasztaltam már. Ez az egyetlen módja, hogy lecsillapítsam az elmémet, amire nagy szükség van ebben a rohanó világban. Egyre jobban érzem szükséget annak, hogy kettesben legyek önmagammal, hogy befelé forduljak, és megismerjem önmagam, a lelkemet.Minél többet gyakorlom a pár éve elsajátított technikát, annál több pozitív változást tapasztalok magamon. Teljese máshogy látom a dolgokat, teljesen máshogy állok az élethez „ -vallja maga Petra, a meditációs foglalkozásook vezetője.
Hatalmas boldogság ez nekem, de a legnagyobb eredmény talán az, hogy örömmel jönnek a gyerekek a meditációra. Minden pénteken 17:00 órától kezdődik a foglalkozás, de tíz perccel kezdés előtt már jelen van mindenki, soha senki nem késik. Ennél jobb visszaigazolás talán nem is kell számomra.
A szerző Pollák Kirchner Petra, két fiú büszke édesanyja, és lelkes meditációs. Az írás korrektúra után került megjelenésre.