skip to Main Content
Karrierlehetőségek Babával – A Jogász Szemszögéből

Karrierlehetőségek babával – a jogász szemszögéből

A kisbaba érkezése, főként, ha az elsőről van szó, teljesen megváltoztatja egy család életét. Az emberi kapcsolatok átrendeződnek, a nőből anya lesz, a férfiból apa. Átrendeződik a családi kassza is, hiszen míg a baba érkezése előtt a közös háztartás két tagjára két kenyérkereső jutott, addig a háromtagú háztartássá nőtt családnak már csupán egy bevétellel kell tudnia gazdálkodni. Igaz, az állami támogatás is bevétel, ám annak összege az eredeti fizetésnek csupán a töredéke. Éppen ezért sok anyuka, miután helyre rendeződik a családi élet, lehetőséget keres arra, hogy nagyobb részben hozzá tudjon járulni a családi kasszához. De van erre egyáltalán lehetősége? Nem esik el ilyenkor az állami támogatástól? Nem veszélyezteti ezzel az anyasági szabadság letelte utáni munkába állását? Nagyon jogos kérdések ezek, amelyeket minden anyukának érdemes mérlegelnie, mielőtt bármilyen pénzkeresési lehetőség után néz. Bár minden eset egyedi, összeállításunkban egy általános sorvezetőt adunk, amely abban segít, hogy a döntés előtt álló anyuka mérlegelni tudjon, vagy épp felderítse a lehetőségeit a kisgyerek gondozása melletti lehetséges pénzkeresési módokról.

1.       Milyen az anya jelenlegi státusza?

Az elsőrendű kérdés, amit tisztán kell látni, hogy anyasági vagy szülői szabadságon van az anyuka, van-e érvényes munkaszerződése, megkezdett vállalkozása. A szociális támogatások rendszere folyamatosan változik, változnak a szabályok, ami alapján megítélik, hogy kinek jár támogatás, és azt is, hogy lehetséges-e más bevételre is szert tenni. Éppen ezért fontos mindig aktuálisan tájékozódni a szociális biztosítóban, munkaügyi hivatalban és esetlegesen az egészségügyi biztosítóban is. Ezt a konzultációt nem érdemes megspórolni vagy másra bízni. Fontos, hogy tisztán lássuk mi magunk a helyzetünket. Addig kérdezzünk az adott hivatalban, amíg teljesen biztosak vagyunk benne, hogy értjük, milyen törvényes megkötések vonatkoznak ránk, mire vagyunk jogosultak. Bátran készítsünk jegyzeteket is. Önmagában a tény, hogy valaki gyermeket szült, nem jelenti azt, hogy megszűnt a munkaviszonya. Ha valaki a munkahelyéről érvényes munkaszerződéssel ment szülni, akkor az anyasági, ill. szülői szabadság alatt tart a munkaviszonya, tehát újból munkába tud állni eredeti munkahelyére, amint letelik a szabadság. Ez esetben úgy kell önmagára tekintenie, mint alkalmazottra. Szüléskor ugyancsak nem szakad meg automatikusan a vállalkozói tevékenység sem. Ezekkel a tényekkel kapcsolatban tisztán kell látni ahhoz, hogy az ember tovább mérlegelhessen a pénzkeresési lehetőségeiről. Nos, ha tiszta a kép, nézzük, mi a következő lépés.

2.       Milyen lehetőségei vannak?

A pénzkeresés formáját elsősorban a tevékenység típusa határozza meg, amivel az illető plusz bevételre szert tenne. Tehát először azt kell meghatározni, hogy az adott személy mit szeretne csinálni, milyen tevékenységet szeretne végezni. Ha például kézműves termékeket szeretne készíteni, mondjuk ékszert, akkor azt legálisan kisiparosként teheti meg, így számlát tud majd adni a vevőinek. Az ehhez szükséges engedélyt a járási hivatal vállalkozói osztályán lehet kiváltani, ahol tájékoztatást is adnak, hogy milyen vállalkozási körök közül választhatnak az érdeklődők. A szabadon, mindenféle inaslevél vagy más oklevél nélkül is végezhető vállalkozások jegyzéke itt olvasható. Ebben az esetben azonban fontos ellenőrizni, hogy a kisiparosi tevékenység milyen hatással van a személy jelenlegi státuszára. Ki és milyen összegben fogja fizetni az egészségügyi, a társadalmi biztosítást és a többi kötelező járulékot. Vállalkozást cég formájában is lehet indítani, ilyenkor az adott személy első útja egy ügyvédi irodába vezet majd, ahol elkészítik számára a cég bejegyzéséhez szükséges dokumentumokat. Ajánlatos olyan ügyvédi irodát választani, amely akkor is elérhető lesz a cégtulajdonos számára, ha vállalkozása során más jogi segítségre lesz szüksége, mint például szerződéskötés, fizetésbehajtás, állammal szembeni kötelességeknek való elégtétel. Ez a jogi forma a kisiparositól leginkább abban különbözik, hogy a végzett tevékenységért nem a tulajdonos felel személyesen, hanem a cég a felelős és a kezes.

Szlovákiában céget létrehozni néhány napon belül lehetséges, és párszáz euró költségből megvalósítható. Nem szükséges, hogy az adott személy a céggel alkalmazotti vagy más szerződéses viszonyban álljon. A cég működtetése vagy későbbi megszüntetése több adminisztratív teherrel jár, mint a kisiparosi tevékenység esetében. Ha azonban a végezni kívánt tevékenység nem minősül vállalkozásnak, mint például az alkotói tevékenységek, akkor ahhoz az illetőnek nem szükséges sem kisiparosként, sem cégként működnie, hanem az egyes fellépések vagy művek átadásánál elégséges szerződést kötni a megrendelőjével, és annak alapján juthat tiszteletdíjához. Ugyancsak nem szükséges vállalkozói engedélyt kiváltani, ha az adott személy saját maga által termesztett termények vagy az azokból készülő élelmiszeripari termékek eladását fontolgatja. Ez esetben a járási hivatal érintett osztályán (név szerint az állami állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatalban) kell tájékozódni és megfelelni törvényes kötelességeknek.Minden fent leírt esetre igaz, hogy amennyiben az adott személynek van érvényes munkaviszonya, azt is meg kell vizsgálni, hogy munkaszerződésében nem egyezett-e meg olyan kizárólagosságról, ami
megtiltaná a kisiparosi vagy más vállalkozási formát. Tehát az illető vegye elő a munkaszerződését, és olvassa át tüzetesen. Ugyanúgy tisztázandó kérdés minden esetben az is, hogy milyen adókötelességekkel jár majd az új tevékenység. Tanácsos könyvelőhöz fordulni, hiszen az ő munkájára, tanácsaira nemcsak ennek a kérdésnek a megválaszolásakor lesz szükség, hanem a számlázás, könyvelés és adóbevallás tekintetében is. Érdemes ezért egy olyan könyvelőt választani, akivel hosszútávon lehet majd működni.

 
Az olvasó láthatja, hogy több lehetőség is van arra, hogy az anya a kisgyermek első három évében az állami támogatáson kívül más forrásból is hozzájáruljon a családi kasszához. Nem szabály tehát az, hogyha valaki gyermeket vállal, kötelező otthon maradnia és semmi mással nem foglalkozhat, csak a gyermekkel és a háztartással. Lehetősége van más, jövedelmező tevékenységet is folytatni. Így aztán anyai szerepe mellett működésbe tud hozni más szerepeket is – vállalkozó nő, alkotó nő –, ami segíti majd őt abban is, hogy a gyermek ovikezdése után könnyebb legyen visszaállni a dolgozók hétköznapjaiba. A fent említett hivatalok, szakemberek véleményén túl természetesen ki kell kikérni
a családi életben szerepet vállaló felnőttek – apa, nagyszülők – véleményét is, hiszen a gördülékeny hétköznapokhoz az ő segítségükre, támogatásukra is szükség lesz. Kedves Olvasó, tervezzen alaposan és tevékenykedjen határozottan. Kívánok mindehhez sok sikert!

Back To Top