Kétségekkel teli édesanyák

„Vajon jó anya vagyok? Mindent jól csinálok?” Manapság a gyermekneveléssel kapcsolatban nagyon gyakran szembesülünk ilyen és hasonló kérdésekkel, zavart lelkiállapottal, feszültséggel, egyfajta kudarctól való félelemmel.

Az anyukáknak nagyon nagy szükségük van arra, hogy visszajelzést kapjanak, tényleg jól csinálják azt, amit csinálnak. Gyakran éreznek frusztrációt az élet sok területén, ami régen, még az internet megjelenése előtt, nem volt olyan gyakori. Ami régen természetes volt, azt ma már „sürgősen” ki kell google-zni, vajon tényleg jól gondoljuk-e?Sokan teljesen elszigetelődnek és közösségi portáloktól várják a „segítséget”.

Számomra nagyon elkeserítő, hogy egy nő, aki világra hozta gyermekét és onnantól kezdve nap, mint nap vele tölti az idejét, „átalakul” szorgalmas édesanyává. Főz, mos, takarít, mindent megtesz azért, hogy a család jól érezze magát. A mindennapjai részévé válik a játék, a gyermekekkel kapcsolatos teendők, játszóterezés, és persze az éjjelezés,
kialvatlanság, ha éppen betegségről van szó. Sokan visszatérnek a munkahelyükre is, tehát össze kell hangolni a munkahelyi feladatokat az anyasággal kapcsolatos kihívásokkal. Mindezek után, hogyan juthat eszébe valakinek ilyen kérdés:

A válasz egyszerű:

Már a kérdés is bizonyítja. Hiszen teszel azért, hogy jó és jobb legyen. De mi is az a jó? Nagyon relatív kérdés, hiszen minden gyerek más és másként kell hozzá viszonyulni. Nem lehet kizárólag csak könyvekből, cikkekből,
fórumokból gyereket nevelni.

Egy önfeláldozó anya, aki saját igényeit is sokszor félreteszi, legyen büszke magára. Egyszerűen csak szeresse magát és családját. Minden gyermeknek az anya a minden, neki ő a legjobb, még akkor is, ha éppen nincs jó kedve. Nem kell mindig ragyogni, de az biztos, hogy ha anya boldog és elégedett, akkor a gyerek is az. Ha anya nem hisztizik, akkor a gyermek sem teszi olyan gyakran, és boldogabb a család.
A sok információ, amihez manapság hozzájutnak az édesanyák, inkább ártó, mint előnyös. Érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyi kárt okozhatunk, ha hagyjuk magunkat befolyásolni, megfertőzni mások által közvetített nézetekkel. Akkora nyomás van az embereken, mint még soha. És ne felejtsük el, az anyák nagyon sebezhetőek, érzékenyek, az energiájuk korlátozott.

Természetesen az információk hasznosak is lehetnek, de nem lehet túlzásba vinni a kutatást. Nem a legjobb, amikor az interneten, ismeretlen, szaktudással nem rendelkező emberektől kérünk segítséget. Sokkal jobb, ha tarjuk a kapcsolatot a családdal és a barátokkal. Az idősebb generációnak igazán szüksége van a fiatalokra és ez az igény, kapocs kölcsönös. Néha jobb, ha kevesebbet tudunk és így kevesebbet aggódunk. Jobb, ha nincs idő utána keresni, és hallgathatunk a megérzéseinkre.
Véleményem szerint, az az édesanya a legfrusztráltabb, aki a legtájékozottabb. Az az anya kételkedik a legtöbbet magában, akinek pont, hogy nem kellene. Manapság a veszélyektől való félelem nagyon is valós, de meg van fűszerezve egy nagy adag nyomással, manipulációval, amelyet azért gyakorolnak ránk, hogy még inkább foglalkoztasson a téma és még inkább hallgassunk híreket, olvassunk könyveket, cikkeket, mert ha bizonytalanok vagyunk, sebezhetővé válunk. Így még függőbbé válhatunk a
képernyőktől, mint eddig. Az irreális képek, a marketing, amivel bombázzák az édesanyákat, mindenütt jelen van. Eltűnnek az ösztöneink, lerombolják az önérzetünket, önértékelésünket.

Meg kell említenem azt is, hogy az apák szerepe is sokat változik évről évre, sok szerepet átvesznek a gyermeknevelésben, házimunkában. Nagy támogatást jelentenek az anyáknak, hiszen ők nem lelkiznek annyit. Ezt még a fórumokon is lehet látni, inkább az édesanyák azok, akik bizonytalanok és aggódóak.

Érdemes elgondolkozni azon, hogy régen nem jutottak hozzá az emberek olyan könnyen az anyagi dolgokhoz, de nagyobb volt a lelki békéjük. Manapság mindent megvehetünk, de valahogy a lelki békénk hiányzik: a tápláló családi és baráti kapcsolatok, a nyugalom, a harmónia.

Emberek vagyunk, senki sem tökéletes, de nem kell állandóan a szépet és a jót mutatni, nyugodtan be lehet vallani a tökéletlenségünket is. Az is a létezés természetes része. Tudom, nem egyszerű, de meg kell próbálnunk ellazulni, élvezni a legszebb pillanatokat, mert aztán sajnálni fogjuk, hogy a gyerekek felnőnek, kireppennek, és mi végig idegeskedtük a legszebb pillanatokat.