Önállóság = önbizalom= pozitív énkép
A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyermekek minden korban sokkal több mindenre képesek, mint azt feltételezzük róluk. Bizonyos dolgokat akkor mégis miért nem csinálnak? Mert nem engedjük meg nekik, mert eleve úgy állunk a dologhoz, hogy ők erre nem képesek, mert mi magunk fontosak szeretnék lenni, mert mi mindent jobban tudunk.
Ezért van az, hogy a három éves Ádámnak fogalma sincs az oviban arról, hogy melyik az ő kabátja. A kétéves Tamara csak akkor eszik, ha megetetik. A hatéves Csilla nem tudja magát rendbe tenni a toaletten, és a tizenöt éves Máténak is az anyukája készít minden reggel reggelit, mert nem „tudja“ megkenni a kenyeret. A húszéves Péternek pedig gondjai vannak az egyetemen az órák felvételével.
Mit tehetünk?
Figyeljük meg gyermekünket, és próbáljuk észrevenni, mi az, amit már tud. Ha el tudja pakolni a kockákat a dobozba, akkor hagyjuk rá. Természetesen, díjazzuk erőfeszítését, és örüljünk vele, hogy mi mindenre képes. Vannak dolgok, amelyekkel a gyermekünk küszködik? Például nehezen veszi fel a harisnyáját? Hagyjuk őt egy picit erőlködni. Úgy tudunk neki segíteni, hogy türelmesen várunk, és biztatjuk ilyen és hasonló mondatokkal: „Jól csinálod. Pontosan tudod, hogyan kell felhúzni. Igen, előbb az egyik láb. Próbálkozol, nem adod fel. Segíteni szokott, ha két kézzel húzod.“
Sokszor mi, felnőttek jobban szenvedünk a gyerekeink igyekezetét látva, mint maguk a gyerekek. Bízzunk bennük!
Szeretne a fiatok vagy lányotok valamit megtenni, de még nem elég nagy hozzá? Keresni kell a megoldást! Például a gyerek szeretne segíten megöntözni a virágokat, de nem bírja el az öntözőkannát? Biztosítani kell neki kisebbet vagy könnyebbet. Szeretne söpörni, de csak port kavar? Meg kell neki engedni például a teraszon. Szeretne krumplit pucolni, de félünk, hogy megvágja magát? Segíthet eltakarítani a krumpli héját. Ne az akadályt nézzük, hanem a lehetőséget!
Biztassuk gyermekünket, és bízzunk benne. A gyerekek úgy szereznek önbizalmat, és úgy alkotnak pozitív képet önmagukról és képességeikről, ha sok pici sikerben lesz részük. Ha lehetőséget kapnak a képességeik fejlesztésére, ha a nehézségek ellenére megtanulnak győzelmet aratani. Örüljünk sikereiknek, és ne javítgassuk őket folyton. Fordítva van a sapkája? Mi baj lehetne ebből azon kívül, hogy nekünk nem tetszik?
Ne csináljuk helyettük a dolgokat csak azért, mert nekünk ez már gyorsabban megy. Ti hogyan éreznétek magatokat, ha az anyukátok vagy az anyósotok kivenné a kezetekből a fakanalat, és ő akarná befejezni a pörköltet, mert jobban és gyorsabban tudja? Meg van a lehetőségetek gyakorolni, hogy egyszer majd nektek is könnyen menjen a főzés. Miért kellene, hogy megtegye helyettetek más? Felnőttként azt is át kell gondolni, hogy mennyire ösztönöz titeket a kritika és mennyire a biztatás. Majd bele kell gondolni abba is, hogy a gyerekeket mennyire ösztönzi a kritika és mennyire a biztatás. Értékeljük az igyekezetet és a jó szándékot is. Nem mindig sikerül minden az elképzelésünk szerint. Így vannak ezzel a gyerekek is. Próbáljatok elegendő teret hagyni a gyerekek kreativitásának és fantáziájának. Hadd ültessék a virágokat az elképzelésük szerint, hadd döntsenek arról, milyen szalvétát raknak a vasárnapi asztalra.
Ne használjátok a következő mondatokat:
te még kicsi vagy – helyette gondolkodjunk el azon, hogy azt a dolgot hogyan lehetne elvégezni,
én ezt jobban tudom – a gyerekek így nem használják képességeiket és ügyességüket,
a testvéred ebben ügyesebben – csak féltékenységet és haragot szül ez a mondat,
a te korodban a bátyád ezt már jobban tudta – önbizalmat rombol ez a mondat,
nézd meg Petikét (a szomszéd kisfiút), ő már bilibe kakil – nos, Petike sem lesz a gyerekünk a kedvenc játszótársa.
Vegyük észre, és kommentáljuk, ha gyerekeink valamit maguktól csinálnak. Ne csak a hibákat és a mulasztásokat tegyük szóvá. Nevezzük meg a gyerekek érzéseit, ezzel is növelve a pozitív képet önmagukról: „büszke vagy magadra, bátran viselkedtél, nem adtad fel és sikerült, örülsz neki, boldog vagy, elégedett vagy, stb.“ Tegyünk nekik szívességet, és tanítsuk meg őket is szívességet tenni – valami szeretetből, önzetlenül cselekedni.
A gyermekeknek szükségük van arra, hogy kis korukban kis nehézségekkel küzdhessenek meg, csak úgy fognak tudni nagy korukban megküzdeni a nagy nehézségekkel. Lesz tapasztalatuk, hogy képesek rá. A gyerekek is csak a saját hibáikból és vereségeikből tanulnak: el kell esniük, hogy újra felállhassanak, és újból jobban induljanak neki a feladatnak. Érezniük kell a fájdalmat és a frusztráltság érzését, hogy tudják, hol a határaik. Így tanulnak meg büszkék lenni önmagukra, és értékelni sikereiket, erőfeszítéseiket. Így vállnak erőssé és bátorrá. A sikertelenség és a küzdelem tanítja meg őket a türelemre és kitartásra. Így fognak tovább menni – jobban és másként próbálkozni, míg elérik a célt, ami kiskorukban lehet a legfelső polcon lapuló édesség, míg felnőtt korukban egy hőn áhított állás megszerezése.
