Pofon vagy mosoly? – Büntetés és jutalmazás I.

„Bezzeg a mi időnkben…” – a korábbi generációk által előszeretettel használt, már-már elcsépelt frázis, amivel megpróbálnak a jelen generációs különbségekre reagálni és jelezni, hogy régen minden jobb volt, mivel nehéz számukra megérteni és beilleszkedni a mai világba, felvenni a tempót a mai fiatalokkal.

Akár ennek a cikknek a felvezetőjében a feljebb említett frázist így is folytathatnánk: „… az iskolában körmöst kaptunk, vagy a fülünknél fogva rángattak, a szüleink pedig, ha rosszak voltunk, rendszeresen szíjat hasítottak a hátunkból és jól megvertek.”

A régi szép idők… Vagy mégsem? Talán ma már nincsenek ilyen elavult gondolkodású emberek? Nincsen családon belüli erőszak, gyermekbántalmazás?

A bevezetőrész stílusa lehet, hogy egyes emberek számára bicskanyitogató. Csendben el lehet gondolkodni, hogy vajon miért…

A következőkben a büntetés és a jutalmazás hatását, a módszerek alkalmazásának technikáját szeretném nagyvonalakban bemutatni.

Tulajdonképpen miért is alkalmazzuk (ha alkalmazzuk) a büntetést, jutalmazást?

Ezek a módszerek befolyásolják a viselkedést. A viselkedés befolyásolásának 3 elemi lehetősége van: új viselkedésmód elsajátítása, meglévő viselkedésmódok erősítése, illetve a nemkívánatos viselkedésmód csökkentése.

Vizsgáljuk meg előbb kissé fókuszáltabban a büntetésen alapuló módszereket. Pontosabban fogalmazva, ide tartozik a direkt büntetés, illetve a megerősítés visszavonása (utóbbiról lesz még szó később is).

Talán nem meglepő, hogy ezek a módszerek a nemkívánatos viselkedés megjelenési valószínűségét csökkentik.

Természetesen ezek alkalmazása már etikai kérdéseket vet fel. Nem etikus, ezért nem használható. Ez így egyszerűen hangzik, de valamiért az a bizonyos kisördög mégis ott bujkál még a háttérben…

Miért rossz ez a módszer? Nézzük csak!

A szituáció a következő: a gyermek nézi a tévét. Maga a viselkedés a tévénézés. A szülő számára ez egy nemkívánatos viselkedés, amit meg akar szüntetni direkt büntetés alkalmazásával. Hogy történik ez a gyakorlatban? A szülő szól a gyermeknek: „Kapcsold már ki azt a tévét!”. A viselkedés nem szűnik meg. A szülő újból szól a gyermeknek: „Kapcsold már ki azt a tévét, hányszor kell még elmondanom? Ha nem kapcsolod ki, akkora pofont kapsz, hogy a fal adja a másikat!”. Most az egyszerűség kedvéért a kommunikáció elemzésébe és a szituáció tovább boncolgatásába ne menjünk bele. Mitől rossz ez a megoldás? Nos, első sorban azért, mert a szülő nem adott semmilyen más alternatívát. „Jó, kikapcsolom a tévét, de akkor mégis mit csináljak helyette? A focizás nem tölt fel annyira, mint a tévénézés.” Egy jó alternatíva ugyanazt, vagy hasonló élményt nyújt. Érdemes közösen találni ilyen tevékenységet.

Miért NEM hatékony ez a módszer egyáltalán? Nézzük meg a büntetés nemkívánatos hatásait (Parke, 1972):

A büntetés frusztrációt okoz. A frusztráció nemcsak hogy nem egészséges, de ennek következtében még kevesebb esély van arra, hogy a büntetés által kitűzött célviselkedést (pl. a tévé kikapcsolása) az adott személy teljesíteni fogja.

Hosszútávú hatástalanságát az is bizonyítja, hogy a büntetés NEM a viselkedéssel fog összekapcsolódni, hanem a büntető személlyel. Tehát ha a büntetést kiszabó személy nincs jelen, akkor a viselkedés ugyanúgy fenntartható, ezért fogja az adott személy őt elkerülni. (A hatalmas pofonnal nem azt fogom elérni, hogy a gyerekem többet egyáltalán nem fogja nézni a tévét, hanem maximum azt, hogy ha én otthon vagyok, akkor nem fogja nézni és ezért meg is próbál elkerülni.)

Ehhez hozzájön még, hogy az adott személy leutánozhatja a büntető viselkedést. Sőt, önmagában az agresszív viselkedés modellálódik, beépül ez a mintázat a viselkedésbe. (Attól még ezt ne használjuk kifogásnak, ha éppen bántalmazzuk otthon a gyermekünk!).

Mindezeken felül a személy egy idő után feladja az erőfeszítéseit, visszahúzódik, passzívvá válik. S az egész ahhoz vezet, hogy a büntető személlyel való kapcsolata megromlik.

Mindezek tudatában próbáljuk meg mérlegelni döntéseinket.

A következő cikkünkben a jutalmazás témakörét járjuk körül, úgyhogy maradjatok velünk mindenképp! 😊

Felhasznált irodalom:

Perczel-Forintos Dóra – Mórotz Kenéz (szerk.) (2010) Kognitív viselkedésterápia. Budapest, Medicina