„Majd egyszer talán megválthatom a világot”-vallja Slezák Beatrix

Beatrix nyár óta csapattag, kevesen tudjátok, de neki köszönhetjük izgalmas, szép és dizájnos FB posztjainat, podcastjainkat és vizualitásunkat – sok új meglátása a weboldalnak teljesen új színt kölcsönöz, és értékes cikkeket is ír a gyógypedagógiai területein belül. Beatrixot nemrég a Pályazzatok tanfolyamaim diákjaként is volt szerencsém megismerni. Ott is megbizonyosodtam arról, hogy kreativitása, ötletei bizony nem fogyatkoznak. Lendületeles dinamizmusa egy rettentően szerény és őszinte, kedves lény formájában társul hozzánk.

Hogy kötődsz Minority Kids projektünkhöz, hogy ismerted meg?

A Minority Kidsről édesanyám kapcsán hallottam, aki szintén egy WowMom interjúalany volt. Ő ajánlotta a projektet, mivel gyógypedagógiai tanulmányaim során tanultam a gyermekek tipikus és a tipikustól eltérő fejlődéséről, illetve neveléséről. Így elsősorban ezen a szakterületen írtam/írok cikkeket. Majd ahogy bekerültem a csapatba, éppen social media managerre vadásztak, aztán gondoltam kipróbálom magam ezen a területen is. Így jelenleg a Minority Kids Facebook oldal tartalmáért is én felelek.

Milyennek látod a családok,  anyák és gyermekek helyzetét szlovákiai magyar viszonylatban?

Mivel erről már sokan írtak általánosságban, ezért engedjétek meg, hogy én kicsit gyógypedagógiai szempontból adjak választ. Szerintem nagyon nagy hiányosságok vannak a szülő-edukáció terén, értem itt ezalatt, hogy ha egy adott gyereknek esetlegesen az átlagostól eltérő problémái vannak, a szülők nehezen jutnak magyar nyelvű egyénre szabott, specifikus szaktanácsadáshoz. Ezen felül kiemelném, hogy összességében a magyar nyelvű speciális iskolák, óvodák száma, illetve elérhetősége (lakóhelyhez közel) is sajnos sokkal kevesebb, mint amekkora igény lenne rá. Továbbmegyek, a magyar nyelvű specifikus fejlesztések, foglalkozások elérhetősége sem kielégítő. Hála az égnek, vannak már erre törekvések, de országosan, sajnos, alacsony a lefedettség. Sőt, gyógypedagógiai tanulmányaimnak egyik szakterülete az autizmus spektrum zavarok pedagógiája, amit Szlovákiában BA szinten szlovákul sem lehet jelenleg tanulni.

Milyen tapasztalatod van magyar, vagy más kisebbségben élő szülőkkel,  anyukákkal illetve gyerekekkel, ott ahol élsz? Hogy élnek, mi foglalkoztatja őket?

Az előző válaszomhoz kapcsolódva: azt látom, hogy a szülőkben abszolút megvan az igény az ilyenfajta segítségre, de a rendszerbeli hiányosságoknak köszönhetően inkább Magyarországon keresik a megoldásokat. A mi környékünkről például sokan mennek Győrbe; vagy saját példa, amikor az autizmusban súlyosan, halmozottan érintett öcsém volt 5-6 éves, mi Budapestre jártunk különböző speciális foglalkozásokra. Ma már az internetnek köszönhetően rengeteg információ zúdul ránk, amiben néha nehéz is lehet eligazodni, viszont talán még „bosszantóbb” látni a szülőknek, hogy pl. egy kortárscsoportos szocio-kommunikációs foglalkozás mennyire hatékony autizmusban, csak éppen Szlovákiában ez nem elérhető…

Mi hajt előre a napi teendőknél? Van életmottód?

Hogy majd egyszer talán megválthatom a világot 😀 Tudom, klisé, de azt gondolom, minden, ami történik, az okkal történik. Az életben elém kerülő akadályok leküzdése is hozzájárul a személyiségfejlődésemhez, minden helyzetből próbálok tanulni, hogy ezzel el tudjam érni a céljaimat. Az motivál leginkább, hogy a mostani Én mindig jobb és jobb legyen a tegnapi, tegnapelőtti Énnél.

Sokszínű  vagy, ez tény. Mit érzel a különböző szegmensekben és mit gondolsz, ezek közül a szakmai szerepeid közük mi áll legközelebb hozzád most?

Gyerekkorom óta abban szocializálódtam, hogy jó dolog segítni másokon. Édesanyám sok évig volt a helyi (nagyfödémesi) Vöröskereszt elnöke, ezáltal többek között elsősegélynyújtás versenyekre is jártam. Ez a minta belém ivódott, így személy szerint kifejezetten akkor érzem jól magam, ha segítő szerepben lehetek. Az élet több területén is próbálom megragadni az ilyen lehetőségeket. Az tölt fel, ha valakinek adhatok, és ettől ő boldog lesz, meg én is. Nekem egyszerűen ez a kényelmes.

Úgy gondolod, hogy a nők – az anyák képesek alakítani, esetleg megváltoztatni, jobbá tenni a világot maguk körül? Ha igen, hogyan?

Abszolút úgy gondolom, hogy a legtöbb anyában van egy olyan erő, amivel a gyerekéért tűzön és vízen át bármire képes. Az olyan anyák, akikben megvan ez a fajta küzdő szellem, képesek változásokat hozni. Hogy megint a szakterületről hozzak példát: aggódik az anya, hogy a gondozásra szoruló gyermekével mi lesz majd, ha ő már idősebb lesz, vagy egyáltalán nem lesz. Nem akarja intézetbe zárni, de az állam nem kínál más lehetőséget rá. Ezért fogja magát és létrehoz egy alapítványt, majd egy komplett lakóotthont, amivel nem csak a saját gyerekének biztosítja a jövőjét, hanem 11 másik embernek is… Sokszor előfordul, hogyha a változás „nem jön magától”, akkor az anyák állnak a sarkukra és valósítják meg a megvalósíthatatlant is.

 Mik az igazán szívmelengető témáid, amiket feldolgozol munkád során?

A gyermeklélek, annak működése és megértése, illetve a másság elfogadása.

Mit tanultál meg a gyermekektől? Mit tervezel a jövőben az aktivitásaid kapcsán?

Más szemmel látni a világot. Felnőttként elfelejtjük a meséket, ahol szárnyalhat a képzelet. Elfelejtünk játszani. Hogy milyen az önfeledt, szívből jövő nevetés. A gyermeki kíváncsiság. A szürke hétköznapoktól nem látjuk már olyan színesnek, érdekesnek és élettel telinek a világot, amit fel akarunk fedezni. Ha gyerekekkel vagyok, ők képesek így láttatni velem a világot.

Szeretnék több cikket is írni gyermeklélek, illetve nevelés témában, illetve fejlődni akarok social media tartalomgyártás terén is.

 Mit szeretnél portálunk olvasóinak üzenni? Mivel online tanácsadó oldal vagyunk, szívesen fogadunk tanácsot bármilyen témával kapcsolatban, olyan téren, amivel foglalkozol, ami a gyermeknevelést segítheti.

Bár nehezen tudok rövid, tömör választ adni, most mégis azt üzenem, hogy ha kíváncsiak az olvasók tanácsaimra, akkor olvassák el az oldalon megjelent és megjelenő cikkeimet!

A képeket az ASD FOCUS CLUB, autista felnőttekből álló csoport készítette.