Horváth Reni, az eleven fotós anya

Horváth Renit, azaz Horent sokatoknak nem kell bemutatni a környéken, hisz a Horenphoto nemcsak egy márka, de egy varázslatos tündéri érzés, ami kibújik a képek mögül.  Reni vállal családi,  esküvői fotókat, stúdióban és a szabadban egyaránt alkot. Ezen kívül két éve útjára indított egy egyedi helyi kezdeményezést, amelyben aktív nőket interjúvol, az őszinte riportok mellé pedig csodás képek társulnak Reni kamerájából. A nőci, ha eleven című projekt eddig összesen több mint 50 nőt mutatott be. Sokan közülünk közösségünkben Renit fotósként ismeritek, de most egy újabb oldalát mutatja meg a Minority Kids olvasóinak, ismerjétek meg hát most őt anyaként, CsodAnyaként!

1. Hogy kötődsz Minority Kidsnek projektünkhöz?

A facebookon futottam bele először, azóta is követője vagyok ennek a kivételes kezdeményezésnek.

2. Milyennek látod a családok,  anyák és gyermekek helyzetét szlovákiai magyar viszonylatban?

Úgy érzem, hogy én még friss hajtás vagyok a szülőfán, így jelentősebb tapaszatalat nélkül azt tudom elmesélni, amit mi ez alatt a 16 hónap alatt megéltünk és ahogyan mi gondolkozunk a férjemmel. Magyar orvos és nővérek kezében érkezett a világra a teljesen magyar (Szilvási Rókus) nevű fiam, magyar közösségbe járunk, magyar dalokat énekelünk, magyar meséket olvasunk. Óvodába és iskolába is magyarba fog járni, mert szerintünk ez magától értetődő.  Nincs a családunkban senki, akivel szlovákul tudna beszélgetni, amit sajnálok, mert ezáltal játszva megtanulna. Fontosnak tartom, hogy tökéletesen beszélje az államnyelvet, ezért majd a későbbiekben szeretnénk őt szlovák foglalkozásokra, szakkörökre járatni, hogy még a gyerekkori szivacs-aggyal szippantsa be a szlovák nyelvet és ne az iskolapadban találkozzon vele először, mert (nyelvtanárként) a szlovák nyelv oktatásának metodikáját botrányosnak tartom.

3. Milyen tapasztalatod van magyar, vagy más kisebbségben élő szülőkkel,  anyukákkal illetve gyerekekkel, ott ahol élsz? Hogy élnek, mi foglalkoztatja őket?

A dunaszerdahelyi anyukáknak igazán összetartó és nagyon aktív közössége van. Bármilyen segítségre, tanácsra volt eddig szükségem, mindenben megtaláltam a magyar nyelvű segítséget, legyen az kismama felkészítő, baba-masszázs vagy tornák, szoptatási tanácsadás, hordozási tanácsadás, mosipelusozás, babás foglalkozások, stb.

Közeli kisgyerekes barátaimat a szlovák ovi, magyar iskola kombó foglalkoztatja, valakinek bevált, valakinek nem, minden esetben a gyerek szeméyiségének függvényében.

4. Mi hajt előre a napi teendőknél? Van életmottód?

A kávé! : ) Nincs különösebb életmottóm.

5. Sokszínű WOWMOM vagy, ez tény. Mit érzel a különböző szegmensekben és mit gondolsz, ezek közül a szakmai szerepeid közük mi áll legközelebb hozzád most?

Míg tanárként dolgoztam, 100%-ban tanárnak éreztem magam, majd míg az anyaság előtt  fotósként dolgoztam, 100%-ban fotósnak éreztem magam. Mindennek oda tudtam magam adni teljesen. Viszont most, hogy anya vagyok, úgy érzem magam, mint egy prizma; már nem tudok nem szülő lenni, ha fotós vagyok, ha nő vagyok, ha feleség vagy barát, vagy bármi vagyok, a gyerekem új színben fest meg mindent, és ez a státusz tevékeny, kreatív emberként nem egy egyszerű állapot. Jelenleg még csiszolgatom bele magam az új és régiúj szerepeimbe.

6. Hogy néz ki egy átlagos napod?

Minden napom más, de mindre érvényes, hogy férjemmel felváltva foglalkozunk a kisfiunkkal és a munkánkkal, mivel javarészt mindketten otthonról dolgozunk. Amíg az egyikünk dolgozik, addig a másik foglalkozik a kicsivel, és fordítva. Mivel a 16 hós fiam rossz alvó és a hajnalokat szinte ébren töltöm vele, a férjem kezdi vele a napot, én pedig kicsit tovább aludva, a reggeli után csatlakozom hozzájuk. Hétköznap a késő délutáni órákban fotózom és éjjel retusálok. A levelezést, oldalaim menedzselését a kicsi délutáni, ill. esti alvásidejében tudom intézni. Mivel csak éjjel jut időm magamra vagy a férjemre, így rendre hajnali 1-2 óra körül kerülök ágyba és aztán reggel 6-7-ig kb. 1-2 óránként kelek a fiamhoz. Ha napközben marad egy kis idő, akkor azt blogolással, olvasással, filmnézéssel, rajzolással töltöm, online inspirálódom és a növényeimmel is sokat foglalkozom.

7. Úgy gondolod, hogy a nők – az anyák képesek alakítani, esetleg megváltoztatni a világot maguk körül?

Bárki képes megváltoztatni a világot maga körül, ha önmagával kezdi. Ehhez az átkeretezés technikáját kell gyakorolnia és tudatosan használnia olyan szituációkban, ahol legszívesebben panaszkodna. Ez igazából nem más, mint perspektívaváltás, amikor is megnézzük az adott dolgot egy másik, pozitívabb nézőpontból. Az új szemlélet segít hálásnak, ezáltal elégedettebbnek, végső soron boldogabbnak lenni, és hát valahol itt kezdődik a világmegváltás, kicsiben. Például: hétvégén is dolgoznom kell. De milyen jó, hogy legalább azt csinálhatom, amit szeretek, és még húsleves is lesz a lagziban! Egyre ráncosabb az arcom. De milyen jó, hogy kifejező a mimikám, és ezek amúgy is mind a sok mosolygástól, nevetéstől, bohóckodástól vannak! Nem vagyok mindenkinek szimpatikus. Nem baj, nekem sem az mindenki, nem kell mindenkinek megfelelnem, sokan szeretnek így, ahogy vagyok! Amikor pedig elfogy a derű és már végképp nem megy az átkeretezés, ott okvetlen lépni, változtatni kell.

 8. Mik az igazán szívmelengető témáid a saját témáidnál, amiket feldolgozol akár a művészet, fotó vagy blog világában?

Mindig is szerettem a fotós témáimat, de igazán csak most érzem azt, hogy mindben otthon vagyok, mindben benne vagyok. A női portrék, jegyesfotózások, esküvők, kismama-, baba- és családi fotózások végigkísérnek egy életutat, amit én is fokozatosan megéltem, ahogy idősödtem és a saját tapasztalataim, érzéseim sokat hozzátesznek a munkámhoz. Most már egészen másként nézek egy kismamára, de a rakoncátlan gyerekkel kínlódó szülő bocsánatkérő tekintetében is látom magam és mélyen együttérzek.

Ami pedig a blogolást illeti, a szakmai helyett a személyes élményeim kerültek előtérbe, ahogy a főszerepet az anyaság vette át az életemben. A @rokkorokush nevű privát Instagram-profilomon blogolok képekben és szövegekben a szülőségről, változó intenzitással és lelkesedéssel, de mindig őszintén.

9. Mit tanultál meg saját gyermeked kapcsán? Mit tervezel a jövőben a aktivitásaid kapcsán?

Rá kellett jönnöm, hogy nagyon rosszul viselem a tehetetlenséget, és meg kellett tanulnom bármit elengedni, nem tervezni, semmihez sem ragaszkodni. Teljesen más dolgok kerültek fókuszba, amihez nehéz volt hozzászoknom. Rájöttem, hogy nagyon fontos számomra, hogy valami produktívat csináljak, hogy kiéljem az aktivitásom, közléskényszerem, kreativitásom. Mélyültek bizonyos tulajdonságaim, türelmesebb, rugalmasabb lettem, odaadóbb, elfogadóbb másokkal, magammal és a körülményeimmel szemben. Megtanultam szelektálni a kapcsolataimat, könnyebben mondok nemet és most már tudom, hogy minden és mindennek az ellenkezője is létezik.

„A nőci, ha eleven“ című projektemet, melyben régiónk kivételes nőit veszem sorra, mindenképp szeretném folytatni. Különféle fotós rendezvényeket is tervezek a projekttől függetlenül és a nőcikkel karöltve is. Az év elején betervezett, majd elmaradt fotós workshopokat is szeretném megtartani.  

10. Mit szeretnél portálunk olvasóinak üzenni? Mivel online tanácsadó oldal vagyunk, szívesen fogadunk tanácsot bármilyen témával kapcsolatban, olyan téren, amivel foglalkozol, ami a gyermeknevelést segítheti.

Nagyon örülnék, ha ez a görcsös berögződés és kritika az online jelenlétet illetően józanabb mederbe terelődne. Számtalanszor hallom, hogy a facebookozás, instagramozás, stb. milyen káros, az egy hamis világ, ahol mindenki szebbnek, jobbnak akarja láttatni magát és ez az egész mennyire beszippant. Nem a másik végletet képviselem, megtagadva a virtuális jelenlét negatív hatásait, de azt gondolom, hogy a technológiai vívmányok józan és körültekintő használata bármilyen területen előbbre visz. Lehetővé teszi, hogy mindenfajta korlátok nélkül (távolság, idő) tájékozódj, tapasztalatot cserélj, segítséget kapj, vagy megismerkedj más nézőpontokkal. Például látom, ahogy a mi kedves gyerekorvosunk munkaidőn túl, akár szombat éjjel is veszi a fáradságot és reagál a facebookos üzenetre, ha kijön valamely babapopsin egy gyanús pötty, az aggódó anyukának nem kell megvárnia a hétfő reggelt. Ha begyullad a melled, 2 mp alatt jön a segítség a szopis csoportban, de tanácsolnak neked jó urológust, megmondják, melyik a gyereked széles lábára való barefoot cipő, itt szerezhetsz tudomást a különféle programokról, előadásokról, amikről egyébként könnyedén lemaradhatnál. Az Instagram brutális mennyiségű inspirációt zúdít rám mind szakmai, mind magánéleti aspektusban. Itt tanultam meg mosipelusozni, macramét fonni, kalligráfiázni, fahéjas csigát sütni, innen jönnek a jobbnál jobb tippek a hazai kézművesekre, és mikor friss anyukaként elöntött a baby-blues keserves nyomora, egy ugyanazt átélő, vadidegen budapesti nő keretezett át. Személy szerint hálás vagyok a közösségi médiáért. A kisgyerekes anyai elszigetelt és végtelen mindennapokban ez az ablakom és szócsövem a világ felé. Használd te is okosan és bátran!