Amikor a hit és az akarat utat talál

Ez a fránya Covid, lassan, nagyon lassan enged a szorításából és érzékelünk enyhülést a már megszokott erős korlátozások után. A nehéz időszakban is megy, ment az élet tovább. Folytatódnia kell. És folytatódik is, amit bizonyít, hogy a pandémia alatt is születnek kisbabák. Még jó, mert ők azok, akik érkezésükkel új színt, örömteli pillanatokat visznek a megfakult napokba. Na de milyen is egy ilyen bizonytalan időszakban – amikor naponta változó intézkedésekkel találja szemben magát az ember lánya – kisbabát várni, szülni és anyává válni? Erről kérdeztem interjúalanyomat, Veronikát.

• Kezdjük talán azzal, milyen is volt a várandósságod, a babavárás egy ilyen feszült, bizonytalan időszakban?
• A várandósságom második trimeszterének végén jutott el hozzánk a vírus. Mindenképpen bizonytalanabbá tette a várandósságom időszakát, férjem a munkáját is elvesztette. Viszont ahogy az életben annyiszor megtapasztalom a többoldalúságot, úgy itt is megtörtént. Introvertált kismamaként egyre inkább igényeltem a befelé fordulást, és a férjemmel való egymásra hangolódást, hiszen a kislányunk születésével gyökeresen megváltozott a családi életünk. Ebben a bezárt időszakban könnyebb volt alkalmakat teremteni a nyugodt együttlétekre magammal, az érkező kislányommal és a férjemmel.
• Az előzetes egyeztetésünk során kialakult Rólad egy kép bennem, hogy tudatosan éled az életed. Jól gondolom, hogy így volt ez a szüléseddel kapcsolatban is? Mikor érezted azt, hogy Neked valami más kell?
• Bizonyos dolgokban egészen határozott vagyok életem során. Azokban, amelyek rendkívüli fontossággal bírnak számomra, és egy erős belső indíttatás is társul ilyenkor a célomhoz, ahhoz, hogy kijárjam a magam útját. A szülésem is ebbe a ritka kategóriába tartozott. Már kamaszkorom végén szimpatizáltam a természetes szüléssel, és tudtam, hogy így szeretném világra hozni a kisbabámat. Azzal még akkor nem voltam tisztában, hogy mivel jár az otthonszülés, és egyből a veszélyei jutottak eszembe. Utánajártam azonban, hogy ez hogyan lehet biztonságos, és hogy pontosan mivel jár. Röviden elmondva: sok-sok informálódással jár a szülésről, és egy felelősségteljes döntés meghozásával.
• Ezekben a pandémiás ingatag időkben biztosan volt olyan helyzet, ami megakadályozni látszott a terveidet. Beszélnél kérlek az olvasóknak erről? A szervezés, intézkedések hátteréről?
• Igen, a szülésem előtt kb. két hónappal lezárták a határt, és nem tudtam, hogy átmehetek-e szülni Győrbe, pedig ekkor már biztos voltam benne, hogy ott szeretnék szülni, a férjemmel és két szülésznővel. Vártunk egy ideig, mondván, hogy gyorsan változnak az intézkedések, aztán elkezdett nyugtalanítani, hogy semmi sem biztosítja az átjutásunkat a határon. Végül hosszas levelezések után a hivatalos szerveknél kaptunk egy kérvényt, amivel átjuthattunk a határon. Azonban egy héttel a szülésem előtt feloldották a határzárat, és simán átjutottunk a határon.
• Szülésznőként nagyon pártolom a természetes, a minimális orvosi beavatkozásokat megélő szüléseket. Ez egy születésházban már eleve adott. A nagy bizonytalan világban mennyire érezted magadban a bizonyosságot, hogy figyelnek rád és a kisbabádra? Milyen covidos óvintézkedésre volt szükség ahhoz, hogy teljesüljön a vágyad?
• Ki is térnék arra röviden, hogy mi a születésház. Révkomáromi lakosként a legközelebbi alternatív szülési lehetőség Győrben volt a Bábaszolgálatnál. Ők otthonszüléseket kísérnek, azonban van lehetőség náluk szülni az ún. születésházban is. Amikor megérkeztünk a születésházba, a szülésemet kísérő egyik bába mosolyogva várt. Ez óriási dolog volt. Emékszem az arcára, ott volt rajta, hogy eljött a mi nagy „pillanatunk”, hogy mostmár itt van, amiről a fogadó órákon beszéltünk, és a szülésfelkészítő tanfolyamon. A szülés alatt a bábák végig a háttérben voltak teljes támogató jelenléttel. Lesték minden kívánságom, tanácsokat adtak a pozíciókat illetően. Mivel akkor éppen enyhült a járvány, semmilyen különleges óvintézkedésre nem volt szükség.
• Hogy érzed, hogyan és mennyire befolyásolta a kisbabáddal való kapcsolatodat és az anyai megéléseidet az, ahogy megszülted őt?
• Számomra az a természetes, hogy így szültem meg a kisbabámat. Senki nem vitte el tőlem a szülés után, a szoptatásra biztattak. Férjem aktív résztvevője volt a szülésnek, és az első pillanatoktól kezdve ott volt a kislányunkkal és velem. Erősen támogatta ez a kis családunkat, hogy ilyen intim, biztonságos közegben lettünk hárman.
• Olyan anyaként, aki végigvitte, amit eltervezett, mit üzennél várandós olvasóinknak?
• Azt üzenném a kismamáknak, hogy merjenek információkat kérni a szülésükről és arról, hogy mihez van joguk.

A WHO, az Egészségügyi Világszervezet kimondja, hogy a kismamáknak joguk van megválasztani azt a helyet, szülőszobát, ahol világra szeretnék hozni kisbabájukat. Veronika egy az élő példák közül, hogy ez igenis lehetséges. Hogy igenis lehet másképp. Közben Veronika és férje is átestek a Covid-19 fertőzésen, ami egy akkor 8 hónapos kislány mellett biztosan erőt és pozitivitást igénylő helyzet volt. Nagyon örülünk neki, hogy most már jó egészségnek örvendenek. Köszönöm Veronika együttműködését! A továbbiakban is ugyanilyen erőt és tudatosságot kívánok számára, mint amiről tanúbizonyságot tett.