A gyermekek jogainak világnapja Somorján a jövő gyermekeiről szól
2018. november 20-án délután 13.00 órai kezdettel került sor a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár előadótermében a Jövő gyermekeiért – Minority Kids II. workshopjára. A családbarát projekt célja volt oktatási-kulturális képzés és szakmai fórum szervezése kerekasztal-beszélgetés formájában csallóközi magyar anyák és gyermekeik részére. A családias hangulatú rendezvény azzal a szándékkal szerveződött, hogy a kisebbségen élő magyar családok és gyerekek konkrét helyzetét is vizsgáljuk kultúránk, lehetőségeink és régiónk kontextusában. Az előadások és műhelymunkák során nevelési szakértők bevonásával különböző témákra összpontosítottunk, és gyermekeink felé közvetítettük kultúránk fontosságát is. A kerekasztal-beszélgetést és projekt-záró konferenciát könyvbemutató követte, mivel november 20-án ünneplik világszerte a gyermekeket a gyermekek jogainak világnapja alkalmából.
A gyermek, ha szlovákiai és magyar, más mérce szerint más élethelyzetben él? Amikor a kisebbségben élő gyermekekről szólunk fontos megemlíteni a jövő gyermekeit, akikért a workshop tartalma is létrejött. A nap során sokrétű, bonyolult kérdésekre próbáltuk keresni a választ. fontosnak tartjuk online tanácsadói munkánk során a sszemélyes találkozásokat is..A rendezvény támogatója a Bethlen Gábor Alap – A magyar kultúráért és megmaradásért c. porgramja volt.
Online tudástárat és a Gyermekek kisebbségben című konferenciakötet avatták a könyvtárban.
November 20-án ünneplik világszerte a gyermekeket a gyermekek jogainak világnapja alkalmából. Ezen a napon jelent meg a Gyermekek kisebbségben c. kötet és online társa a Legjobb érdek e-book, melyhez nyomtatott formában a rendezvényen, illetve a FutuReg PT elérhetőségein hozzá lehet férni. A tudományos és ismeretterjesztő kiadvány a Nemzeti Kisebbségi Kulturális Alap jóvoltából ingyenes.
A Minority Kids portálon tevékeny bloggerek, gyermekekkel foglalkozó szakemberek munkáját foglalja magába multidiszciplináris tanulmányok formájában, melyek pedagógiai, pszichológiai, andragógiai és társadalomtudományi szempontokat boncolnak, hogy elhelyezzék a szlovákiai magyar gyermeket a mai társadalmunkban, a világban.
Mi a gyermek legfőbb érdeke, ha kisebbségi?
„Az elemzésben leírt elméleti megközelítés a gyermek legjobb érdekéről segítheti a kisebbségi, társadalmilag és kulturálisan különböző gyermekvilágok megértését, és ezáltal intézményes szocializációjuk eredményessé tételét. Demográfiailag fogyunk, még ha az évente Szlovákiában született gyermekek száma az utóbbi években nem kifejezetten alacsony, mi, szlovákiai magyarok tudhatjuk, hogy ezek a számok nálunk máshogy alakulnak.” – nyitotta meg a konferenciát Bott Domonkos Lívia. A regionális felmérés eredményeit a kutatás vezetője Bott Domonkos Lívia, közgazdász szemléltette, miszerint elmondható, hogy „szlovákiai magyar viszonylatban a szülőknél mindinkább előtérbe kerül a kisebbségi gyermekjogok szempontja, az identitás megtartására való nevelés és sokakban tudatosul a nyelvtanulás fontossága is. A gyermekek és szülők új igényei között szerepel a digitális világ, az alternatív oktatás és a modern nevelési elvek elérhetősége. A gyermekek legfontosabb érdeke a gyermekjogok betartásának elve, amely az ENSZ 33. cikkelye szerint a kultúrájuk és nyelvük használatának szabadsága is egyben.” – hangsúlyozza Bott Domonkos Lívia a Minority Kids projekt megálmodója.
„Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.”– hangzott a konferencia mottója, tehát a legjobb érdeknek ezért minden döntéshozatalnál érvényesülnie kell, legyen az iskolai, kulturális, nevelési téren hozott döntés, amely akár hatványozottan jelen van a szlovákiai magyar gyermekek esetében. Ezért a workshop gyakorlati részén Mészáros Krisztina, pedagógus bemutatta a szerető fegyelmezést, mint pozitív nevelési módszert, valamint boldogságórát láthattuk Misovich Pónya Eleonóra, coach előadásában. A nap során a gyermeket váró szülők terhességre, szülésre, csecsemőgondozásra való felkészítése Veress Anita, Gravid Info tanácsadó által került felvázolásra, aki a kismamákkal késztett interjúi alapján elmondta, hogy a felvidéki kórházakból hiányolja a „bonding” azaz aranyóra meglétét.
Hogy lehet szeretve fegyelmezni?
„A szlovákiai magyar szülők körében egyre többször felvetődik a kérdés, hogy a gyermeknevelésben milyen nevelési eszközök felelnek meg a legjobban a kisgyermek igényeinek, lelki, fizikai és szellemi fejlődésének. Az asszertív kommunikáció eszköztára erre egy nagyszerű alternatíva, mivel megkönnyíti a szülő és a gyermek együttélését, növeli a kisgyermek önbizalmát. A leggyakrabban előforduló fennakadás a nevelésben a következő három pontban foglalható össze: szófogadatlanság, motiválatlanság, dühkitörések. Egy szülő számára ezek a problémák a mindennapi együttélést nehezítik meg. Az asszertív kommunikáció mellett az önismeret biztosítja a gördülékeny problémamegoldást, majd idősebb gyermekeknél a konfliktusmegoldás is szerepet kap.” – fogalmazott Mészáros Krisztina, pedagógus, kommunikációs tréner.
Az anyanyelven megismert mesékkel a képzeletvilágunkat fejlesszük?
„A mesék segítségével a gyermek fantáziája fejlődik, a gyermekek képessé válnak arra, hogy megjelenítsék mindazt, amit élőszóban hallottak az anyanyelvükön. Ami a legfontosabb eredmény, az az elcsendesedés megtanulása. Segítségével a gyerekek megtanulnak megnyugodni, kizárni a külvilágot, és teljes mértékben figyelni.” – vallja Molnár Kantner Éva, meseterapeuta, gyermekpszichológus.
Tanuljunk egész életünk során?
A workshop során Molnár Péter, andragógus az egész életen át tartó képzést, a kompetenciák javítását ajánlotta, mivel napjaink változó gazdasági és társadalmi élete a nemzeti kisebbségeket, így a szlovákiai magyarságot is komoly erőpróba elé állítja. „Egy hatékonyan működő, a nemzeti kisebbségek életútját támogató pályaorientációs rendszer, a megfelelő önismereti, pályaismereti és munkaerő-piaci információk birtokában meghozott döntések révén, hozzájárulna a magyar kisebbség munkaerő-piaci esélyeinek javításához, az állampolgári alkalmazkodóképesség növekedéséhez.” – derült ki az idei, Minority Kids által végzett kutatások eredményeiből.
Az óvodák, iskolák és egyéb oktatási intézmények, de főleg a szlovákiai magyar szülők számára szeretnénk elérhetővé tenni a Minority Kids publikációit. Igaz, hogy a „ jövő gyermeke” nem egy könyv szerint működik, azonban egy tudástár, mely szülői és szakmai tapasztalatokon alapul, segítheti a problémák megoldását.
Kapcsolat: FutuReg PT, oz@futureg.sk, minoritykids.sk, Bott Domonkos Lívia, a kiadvány letölthető: https://minoritykids.sk/hu/e-book/,
Megjelent 2018.11.22-én a felvidek.ma hírportálon. Méry János tudosítása.
ma7.sk / programajánló
bumm.sk sajtóhír.