skip to Main Content
info@minoritykids.sk
Gyökerek és Szárnyak VIII-A Boldogság Mint Versenyelőny – Avagy Kiégés Helyett Virágzás

Gyökerek és szárnyak VIII-A boldogság mint versenyelőny – Avagy kiégés helyett virágzás

Sorozat: Gyökerek és szárnyak

Manapság egyre több ember életét keseríti meg a burnout szindróma, azaz a munkahelyi kiégés. Nem csak az idősebb generáció esik áldozatul a motiválatlanságnak, a kifáradásnak, a munkahelyi stressznek, hanem egyre inkább a pályakezdő fiatalok is. Mi több, már a középiskolás diákok körében is egyre gyakrabban üti fel a fejét a céltalanság, a motiválatlanság állapota.

Hogyan kapcsolódik a munkahelyi kiégés témája egy olyan projekthez, amelynek főszereplői a gyerekek?

Kérdés, melyet joggal tehet fel a kedves Olvasó a cikk bevezető szövege alapján. Meglátásom szerint a szóban forgó két terület több szálon is (közvetve és közvetlenül) egymásba fonódik. A gyerekek egyrészt közvetve (a szüleiken, nagyszüleiken keresztül) találkoznak a munkahelyi gondok által keltett feszültségekkel. Mivel nem lehet teljesen szétválasztani a szakmai- és a magánéletet, ezért az anyukák és az apukák által megélt munkahelyi stresszt a család többi tagja is átéli. Az ilyen fajta állandó megterhelés károsan hathat a gyerekek fejlődésére. Gyermekeink közvetlenül leginkább csak később, a felnőttkort elérve, a munka világába való belépéskor találkoznak a bevezetőben felvázolt megpróbáltatásokkal.

Vajon mit tehetünk mi, szülők annak érdekében, hogy csemetéinket megvédjük az enerváltság állapotától?

Első ízben saját magunkat kell rendbe raknunk, egyensúlyba hozni a munka- és a magánéletünket, így nem csak a mi, de a családunk tagjainak élete is ki egyensúlyozottabbá válik. Másodsorban a lehető legjobb tudásunk szerint ismertessük meg gyermekeinkkel a pozitív pszichológia eszköztárát, példamutatással és direktív módon is.

A pozitív pszichológia hét alapelve

Hogyan előzhető meg a munkahelyi kiégés? Milyen módon lehetünk eredményesebbek, kreatívabbak, motiváltabbak a munkahelyünkön és az iskolában?  Kérdések, melyekre az utóbbi években egyre több szakértő próbált meg választ adni. Közülük kiemelném Shawn Achort, aki a boldogságot, pontosabban a siker és a boldogság közötti kapcsolatot kutatta. Elmélete szerint a pozitív pszichológia hét alapelvének alkalmazásával hatékonyabban végezhetjük a munkánkat, megtanulhatunk jobban élni a lehetőségeinkkel, kreatívabbá és motiváltabbá válhatunk. Achor A boldogság mint versenyelőny című könyvében (HVG Kiadó, Budapest, 2015) részletesen kifejti, miként dolgozta ki a pozitív pszichológia alábbi hét alapelvét:

1.alapelv: A boldogság mint versenyelőny – A boldogság hogyan juttatja agyunkat és szervezetünket versenyelőnyhöz? Az első alapelv szerint akkor tudunk igazán kiteljesedni, jó minőségű és teljesebb életet élni, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben. A boldogság, a pozitív beállítottság és hangulat motiváltabbá, okosabbá és sikeresebbé tesz minket.

2. alapelv: Az alátámasztás és az emelő – A beállítódás változásával a teljesítmény is változik. Mindnyájunknak van egy bizonyos fajta világképe, vagyis olyan szemüvegünk, amelyen keresztül szemléljük világot. Ez a bizonyos okuláré nem velünk születik, fokozatosan alakul ki a környezetünk hatására, szüleinktől, nagyszüleinktől, tanárainktól tanuljuk el. A második alapelv azt tanítja meg, hogyan változtassunk ezen a beállítódásunkon (alátámasztás) oly módon, hogy az erőt (emelő) adjon a kiteljesedéshez és a sikerhez.

3. alapelv: A tetriszhatás – Hogyan szoktassuk agyunkat a lehetőségek meglátására? A különböző érzékszerveinken keresztül rengeteg impulzus éri agyunkat a nap 24 órájában. Testünk eme okos szerve egyfajta szűrő funkciót lát el, csak azokat az információkat dolgozza fel, juttatja el a tudatunkba, amelyek valamilyen okból fontosak nekünk. Az, hogy milyen kritériumok alapján filtrál, gondolatainktól, beállítódásunktól függ. A harmadik alapelv megtanít arra, hogyan állítsuk be agyunk szűrőfunkcióját úgy, hogy könnyedén meglássuk és megragadjuk a kínálkozó lehetőségeket.

4. alapelv: Felfelé esés – Hogyan építkezzünk a kudarcokból? Szokták mondani, hogy az élet nem fenékig tejfel. Mindnyájunk életében előfordulnak olyan események, amelyek próbára tesznek minket. Nem mindegy, hogy válság idején, amikor kudarc és stressz ér minket, hogyan reagálunk az eseményekre. Elesünk és földön maradunk? Vagy felállunk és megerősödve tovább haladunk az utunkon? A negyedik alapelv megtanít minket arra, hogyan lehet felfelé esni, azaz a legjobbat kihozni egy negatív eseményből.

5. alapelv: A Zorro-kör – Ha a fókuszunkat leszűkítjük kicsi, elérhető célokra, a hatókörünk megnő. Gyakran előfordul, hogy egyszerre több kihívással találjuk magunkat szembe, a tennivalók egyre csak tornyosulnak, és mi azt sem tudjuk, mihez fogjunk. A feszültség egyre növekszik bennünk, úgy érezzük, elveszítettük az irányítást, sodródunk az árral. Ilyen esetekben úgy nyerhetjük vissza az uralmunkat a helyzet fölött, ha előbb a kisebb kezelhető feladatokra, célokra összpontosítunk, és csak később tágítjuk a kört az egyre nagyobb és összetettebb feladatok felé. Erről szól az ötödik alapelv.

6. alapelv: A 20 másodperces szabály – Hogyan cseréljük le rossz szokásainkat jó szokásokra a változással szembeni ellenállás csökkentése által? Mivel szervezetünk igyekszik a lehető legkevesebb energia befektetéssel fenntartani magát, ezért a régi, már automatikusan működő szokásainkat, jól begyakorolt mozdulatainkat részesíti előnyben az újakkal szemben. A hatodik alapelv azt mutatja meg nekünk, hogy az energiagazdálkodásunk átalakításával igen is lehetséges az új, jó szokások kialakítása és fenntartása, valamint a kevésbé hasznos viselkedésmintáink elhagyása.

7. alapelv: Társas befektetés – A társas támogatás a legértékesebb erőforrásunk. Születésünktől kezdve igényeljük mások jelenlétét, fontos számunkra, hogy érezzük: valahová tartozunk. Egyfajta biztonságot és erőforrást is jelent számunkra, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül, számíthatunk másokra, mások támogatására. Tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a pozitív társas kapcsolatok jótékony hatással vannak a szív- és érrendszerre, az immunrendszerre, a neuroendokrin-rendszerre, valamint befolyásolja a szervezet stresszre adott válaszának intenzitását. A hetedik alapelv megtanít, hogyan fektessünk még többet a társas kapcsolati hálónk fenntartásába.

Shawn Achor fentebb idézett könyve nagyon magával ragadó, humoros és közérthető. Tanácsai alapján felülírhatjuk rossz beidegződéseinket, hatékonyabban végezhetjük a munkánkat, megtanulhatunk jobban élni a lehetőségeinkkel. S mindezt megtaníthatjuk gyermekeinknek is!

Péter Molnár

Andragógus, emberi erőforrás tanácsadó. Egyetemi tanulmányait Győrben és Révkomáromban végezte, szakterülete a pályaválasztási- és munkavállalási tanácsadás, valamint a személyiségfejlesztés. Jelenleg a Dunaszerdahelyi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalban dolgozik szaktanácsadóként. Hivatásának tekinti az emberek segítését, életére és munkásságára nagy hatással van a pozitív pszichológia eszmerendszere.

Back To Top