Szegregáció és inklúzió az iskolában

2014-ben a PRINED-nek (Projekt inkluzívnej edukácie – Inkluzív Oktatás Projekje) köszönhetően egy olyan iskolában dolgoztam, amelyet 30%-ban hátrányos helyzetű tanulók látogattak. A szegregáció, integráció és inklúzió fogalmán sokat rágódtam akkoriban. A szepsi iskoláról szóló cikkekről , melyet az Úl Szóban közölt Mózes Szabolcs és később Agnes Horvathova  a blogon is írt, újra eszembe jutnak az akkori gondolataim.

A szociális szegregáció csoportok olyan elkülönülését jelenti, amely megakadályozza az egyik csoport tagjainak érintkezését a másik csoport tagjaival. A baj itt nem az elkülönüléssel van. Maga az elkülönülés néha kifejezetten hasznos tud lenni. Alkalmat adhat a csoport elkülönülő tagjai számára valami olyanra, amilyet a nagy csoporton belül nem, vagy csak nehezen érhetnének el. A szegregáció az én szememben azért veszélyes, mert 1, az elkülönülés feltételeit az egyik fél önkényesen szabja meg 2, az elkülönülés csak az egyik fél számára előnyös, a másik fél számára sokszor hátrányokat jelent 3, az elkülönülés rigid, egyszer és mindenkorra szól. Szegregációról akkor beszélünk, amikor egy iskolában a tanulókat A és B, C, D osztályokba sorolják, vagy például a szepsi iskola-szakadás esetében. Véleményem szerint azonban ugyanilyen veszélyesek az előítéletek és címkék, amelyekkel egy osztályon belül is hátrányosan megkülönböztetnek bizonyos tanulókat. A lesajnáló vagy pökhendi „neked ezt nem kell tudnod”, „te csak maradj csendben” és „belőled úgysem lesz orvos” hozzáállásról beszélek. Ezekkel a mondatokkal azt sugalljuk a gyereknek, hogy ő valamiben kevesebb a többinél, ő, az ő személye, véleménye nem számít. Márpedig ez pontosan az ellentéte annak, amire egy gyerkőcnek szüksége van a fejlődéshez.

Az integráció és az inklúzió arra irányuló próbálkozások, hogy az osztályból valami okból „kilógó” tanulókat visszajuttassuk az csoportba. Hajlamosak vagyunk roma és nem roma eltérésekben gondolkozni, pedig rengeteg más okból is különbözhet egy tanuló a társaitól. A szociális elmaradottság vagy ingerszegény családi közeg csak egy a tanulási nehézségek széles köréből. Figyelemzavarral, írás vagy olvasás készségének zavarával rengeteg gyermek küszködik. Ahhoz, hogy ezek a tanulók is a lehető legjobban teljesítsenek az iskolában, odafigyelésre, a megszokottól  eltérő bánásmódra van szükségük bizonyos tanórákon. Ez nagy kihívást jelent a pedagógusoknak. Minél nagyobbak a tanulók közti képességbeli eltérések egy osztályban, annál nagyobb munka egy tanító számára, hogy minden gyermeket a neki legjobban megfelelő kihívásokban és elvárásokban részesítsen. Az is igaz viszont, hogy minél nagyobbak a tanulók közti különbségek, annál többet tanulhatnak ők egymástól. Tanulhatnak például azzal, hogy elmagyarázzák egymásnak a már megtanult anyagot – egy kutatás szerint a legjobban azt az anyagot jegyzik meg a tanulók, amelyet képesek voltak valakinek elmagyarázni. De tanulhatnak türelmet, megértést, önállóságot és tanulhatják a különbözőség elfogadását és elkezdhetik megérteni, mennyi arca van világnak. Ahhoz, hogy az inklúzió működjön, nagyon sok külső feltétel kell: nem csak a jó pedagógusokra gondolok ezzel, de az osztályterem felszereltségére, az osztály létszámára és a szülőktől jövő együttműködésre is.