Slezák Erika: „Az egész élet egy nagy fellepés”

Slezák Erika, a Konrádko PT elnöke, szociális munkás, civil aktivista, kántor, nótaénekes – egy szóval nehéz jellemezni, hisz egy elszánt, motivált és életerős nő, akinek életét alapjában határozza meg gyermeke autizmusa, a zene és az éneklés. Erika azt vallja, hogy az autizmus nem betegség, hanem állapot – már ez is árulkodik arról, hogy hogyan áll hozzá az élethez. Sorsa adott, de mindenből a pozitívumot igyekszik kihozni. A Konrádko PT, harmadik gyermekéről, a 17 éves Koniról kapta a nevét. Erika élete regénybe illő, szeretet és önfeláldozás, ami mellett minden más is megtalálja őt – többek közt a FutuReg PT workshopjai és projektünk, a Minority Kids. Nagyfödémesről származik, a Vöröskereszt helyi szervezetében a kezdetektől aktív volt, egykor nagymamája, majd anyukája voltak a helyi vöröskereszt elnökei, így ebben a szellemben nőtt fel és 17 évig ő is vezette ezt az egyesületet. Szívügye voltak a véradók és a szociális esetek ill. a egészségkárosultak,fogyatékossággal élők sorsa. Erika nem az a riportalany, aki 15 perc alatt végez a válaszadással, ha elkezdünk beszélgetni, bennünket csak a gyerekeink állítanak le. Tapasztalt, türelmes és rettentően informált az élet minden területén.

Erikát még az interjú készítése előtt megszólítottam, hogy működjünk együtt, mivel a hasonló cipőben járó szülők, szociális szférával kapcsolatos kérdéseire tud válaszolni. Így szívesen hozzuk őt kapcsolatba más szülőkkel az online tanácsadón keresztül.

1. Erika, kérlek, elmondanád, hogy hogyan csatlakoztál a Minority Kids
projektünkhöz? Honnan ismered?

Hallottam róla, és nem tudtam, mi az pontosan, csak a pályázatíró képzésen kaptam mindenre választ. A közösségi oldalon gyakran láttam reklámot vagy cikket az oldalról, de azt hittem, a projekt csak magyar gyerekekkel foglalkozik, leginkább kicsikkel. Jobban megismerve viszont úgy látom, hogy a hátrányos helyzet és betegség is a kisebbség témakörébe tartozik.

2. Milyennek látod a családok, anyák és gyermekek helyzetét?

Anya, gyerekek, betegség a családban – ez a kérdéskör állami szinten nincs megoldva. Azok a családok, akik autista vagy más állapotú gyerekkel élnek együtt, rendelkeznek egyfajta többlet erővel. Ezekben a családokban általában az a helyzet, hogy a két másik, egészséges gyermeknek más gyermekkora volt vagy van, mint azoknak, akiknek nincs fogyatékos testvérük. A nagyfiam látva a társai elnyomását, visszahúzódását, kirekesztését, igyekszik segíteni, ezeket a gyerekeket felkarolni, barátkozni velük. Szociális érzékenységgel a lányom is rendelkezik. Mikor gyógypedagógiát tanult, nem volt meglepő számunkra, hogy ezt a hivatást választja. Konkrétan autizmus spektrum irányzaton végzett, ami utólag nem volt meglepő. Ezeknek a gyereknek, akik látják, milyen az élet fogyatékossággal élő személlyel, a gyerekkora is más, és valljuk meg őszintén, kicsit nehezebb is. Nem problémamentes. Mindig alakítanunk kellett az életünket a fogyatékossággal élő családtaghoz, mert szinte ő körülötte forog a család élete.

3. Mindenki megerősödve kerül ki az ilyen helyzetből? Hogy tudsz pihenni
mindeközben?

Eredetileg sok ereje van minden ilyen anyának, de mindenképp szükség van külső segítségre is, hogy ezt az utat végig csinálja. Viszont a többségnek a segítség nem adatik meg, vagy azért, mert nincsenek nagyszülők, akik besegítsenek, vagy az apuka elhagyja a családot, és az anya magára marad, sajnos tönkremegy az egészsége, emiatt bizony sokan gyógyszeres kezelésre szorulnak – néha ép ésszel ezt nem lehet bírni. Úgy érzem, én kiéneklem magamból a gondokat. Ez segít.

4. Milyen tapasztalatod van magyar, vagy más kisebbségben élő szülőkkel,
anyukákkal, illetve gyerekekkel? Hogy élnek, mi foglalkoztatja őket?

Míg szociális munkásként, szociális tanácsadóként dolgoztam, sokféle szociális esettel foglalkoztam, de jelenleg leginkább autizmussal élő gyermekek családjaival találkozom. Jó az együttműködés velük. A polgári társulással szakmai napokat tartunk legalább egyszer egy évben, és legutóbb egy KI MI TUD vetélkedőt is sikerült megszerveznünk, ahol értelmileg akadályozott személyek és egyéb fogyatékossággal élők mutathatták be képességeiket. A nyári hónapokban immár 2 éve anyukám egyik pinceszobájában sikerült strukturális és protetikus, azaz autistáknak megfelelő környezetben fogadni az autista gyermekeket, ahol a lányom individuális fejlesztést biztosított nekik (szupervízor felügyelete alatt) 2-3 hónapon keresztül, az autista gyermekeket nevelő szülők nagy örömére. Így a gyerekeknek továbbra is biztosítva volt a fejlesztés az iskolaév vége után is. A fejlesztés természetesen magyar és szlovák nyelven folyt. A Konrádko PT tevékenysége ezen a téren, szlovákiai magyar viszonylatban fontos. Ha ezek a gyermekek megszokják, hogy napi szinten járnak suliba, fejlesztést kapnak, akkor a szünidőben számukra „vége mindennek”. Ezért a mi polgári társulásunk igyekszik ezt ezzel a projekttel biztosítani, és a szülők egyfajta hetirend szerint jelentkeznek be individuális, ill. csoportos fejlesztésre.

5. Mi hajt előre a napi teendőknél? Van életmottód?

Erősnek érzem magam, fontosnak tartom elvégezni a napi teendőket, hogy holnap folytathassuk az életünket. Mindig az motivál, hogy előre haladjunk.

6. Sokszínű WOWMOM vagy, ez tény. Mit érzel a különböző szegmensekben és mit gondolsz, ezek közül a szakmai és magánéleti szerepeid közük mi áll legközelebb hozzád most?

A legfőbb szerepem, hogy három gyermekem miatt hivatásos, háztartásbeli anya vagyok majdnem 25 éve, de a zene mindig jelen volt az életemben. Az anyasági szabadság alatt zongoraórákat adtam, mazsorett táncot tanítottam, később megénekeltettem a nyugdíjas otthon lakóit, majd vezényeltem egy vegyes énekcsoportot, legutóbb pedig egy énekes triót vezettem. Mindemellett 12 éve kántor is vagyok, ami a szentmiséknek
köszönhetően lelki táplálékot is biztosít számomra. A hétköznapjaimat kitöltik a felkészülések, gyakorlások, temetések, szentmisék, a hétvégéket pedig a templomi esküvők, ill. a fellépések, szereplések. Lényegében ez mind én vagyok, mindegyik szerep közel áll a szívemhez.

7. Hogy néz ki egy átlagos napod?

Sok minden belefér egy napomban, de mivel minden Koni körül forog, általában hozzá igazítom a programokat. Iskola, odaút és visszaút, „anya-fiú logisztika“, mivel nem lehet őt egyedül hagyni. A napom része az otthoni ebéd, közös séták, autózás. Konival élek meg minden napot, de ha kántorkodni megyek hétköznap, a szüleim, a férjem, a gyermekeim segítenek, ők vigyáznak rá, ahogy a hétvégi fellépéseknél, miséknél szintén, és talán ezért is bírom, ahogy bírom, mert ez idő alatt kikapcsolódok. Ezen kívül állandóan együtt vagyunk, általában az a programom, ami az ő napi teendője.

8. Úgy gondolod, hogy a nők – az anyák képesek alakítani esetleg megváltoztatni a világot maguk körül?

Igen, mivel látok magam körül erre példákat. Hasonló sorsú anyák „kitanulnak” egy új szakmát, rehabilitációt vagy speciális pedagógiát, hogy ők maguk vigyázhassanak a beteg gyermekükre az általuk kialakított intézményben. Mivel minden ilyen család óriási erőt tesz a fejlesztésbe és az ellátásba, azt látom, hogy ezek a környékbeli anyák már jócskán megváltoztatták a régiót. Szencen is létezik egy ilyen intézmény, amit egy olyan személy alapított és vezet, akinek nincs otthon fogyatékossággal élő gyermeke, így több időt tud rá szánni és aktívabban tud az intézménnyel foglalkozni. Bár Galántán is létezik egy szociális szolgáltatások otthona, amely mellett kialakítottak egy speciális intézményt autisták számára, de a kis létszám befogadása és szakember hiány miatt olyan, mintha nem is volna.

9. Mit tanultál meg „gyermekeid” kapcsán? Mit tervezel a jövőben aktivitásaid
kapcsán?

Nagyon szeretnék egy ilyen szociális intézményt kialakítani, nemcsak Koni miatt, hanem, mert szükség van az ellátásra. A család, aki autista gyereket nevel, mindig és mindenben tudatosabb.

10. Mit szeretnél portálunk olvasóinak üzenni?

Mivel a Minority Kids online tanácsadói oldal, szívesen adok tanácsot bármilyen szociális témával kapcsolatban, olyan téren, amit már megtapasztaltam, amivel foglalkozom, vagy Koni kapcsán, ami a gyermeknevelést segítheti. Sokan nincsenek értesülve arról, hogy milyen szociális támogatás jár a fogyatékkal élő gyermeküknek, vagy mi mindenre jogosultak, ezért e téren szívesen adok tanácsot bármikor. Ha a családok tanácstalanok, esetleg erőt meríthetnek az én tapasztalataimból. Mert mindig marad holnapra más és más feladat.