MINORITY KIDS – Az emberiség köteles a legjobbat adni egy gyermeknek
Mivel november 20. a gyermekek jogainak világnapja, december 10 pedig az emberi jogok világnapja a somorjai FutuReg polgári társulás Minority Kids Offline rendezvénye most ezzel a témával foglalkozik. A projekt, és egyben az online tanácsadási felület kisebbségben élő gyerekekkel foglalkozik. A kulcsszavaink: gyerek-esélyegyenlőség, az OSN egyezmény szerinti a gyerekek legjobb érdeke, effektív gyereknevelés, gyerekek és anyák helye a társadalomban, gyermek és anya közös útja a tisztességes születéstől egészen az alternatív oktatáson át a meseterápiáig. Jelszavunk a 3MK. A kicsi gyerekek (Minor Kids) védelme, akik nemzeti kisebbségben élnek (Minority Kids), és multikulturális közegükben a gyermek legjobb érdekeinek feltételeit kell alkalmazni, ezért is hoztuk létre a MultiKultiKids tájékoztató anyagot, melyet december 1-én a Zalabai Zsigmod Városi Könyvtárban keresztelünk Somorján, délután 3 órai kezdettel. A rendezvény és szakmai anyag a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának 2017-es Nemzeti Kisebbségek programjának pénzügyi támogatásával készült.
” A gyermekeknek nagyobb szükségük van példaképre, mint bírálatra.” (Joseph Joubert)
PROGRAM- Vzdelávacie stretnutie projektu Minority Kids OFFLINE názvom “ ĽUDSKÉ PRÁVA, ĽUDSKOSŤ A TOLERANCIA” (Medzinárodný deň ľudských práv – 10.december ) A Minority Kids OFFLINE projekt képzési rendezvénye „EMBERI JOGOK, EMBERIESSÉG ÉS TOLERANCIA“- A nemzetközi emberi jogok napjának alkalmából- december 10“
Termín realizácie podujatia /Az esemény időpontja: 1.12.2017, piatok/péntek, 14:00 – 17:00
Miesto realizácie/ Helyszín: Knižnica Zsigmonda Zalabaiho, Parková 4, Šamorín /Zalabai Zsigmond Városi Könyvtár, Park utca 4, Somorja
Srdečne Vás pozývame na multikultúrne vzdelávacie podujatie projektu MINORITY KIDS. Szeretettel meghívjuk a MINORITY KIDS projekt multikulturális művelődési rendezvényére.
- 14.00-14.30 – Motivációs kerekasztal beszélgetés/ Motivačná beseda pri okrúhlom stole
- 14:30 – 15.00 Krst bulletínu MultiKultiKids/A MultiKultiKids bulletin keresztelése
- 15:00- 15.15 Liliana Bolemant – redaktorka bulletinu : Najlepší záujem dieťaťa – A gyermek legjobb érdeke
- 15:15-15.30 Bott Domonkos Lívia -projekt manager: Detské práva – ľudské práva
Základy projektového managementu Minority Kids v zmysle tolerancie/ A Minority Kids folytatása a tolerancia
MK workshopu sa zúčastnia: aktivistky, blogerky, matky, účastníčky projektu Minority Kids. / A workshop alkalmas a MINORITY KIDS projekt munkatársainak, azoknak, akik együtt gondolkodnak, dolgoznak velünk / Workshop je určený predovšetkým účastníčkam projektu Minority Kids. Mi a multikulturalitás? Hogyan nevelünk multikulti gyermeket? – Čo je multikulturalita? Ako vychovávame multikultúrne?
- 15:30 Veress Anita: webová editorka/ weboldal felelős -webszerkesztési javaslatok/ návrhy k vylepšeniu stránky
- 15:45: Hlavácsek Réka: blogerka/ blogger: Artis centrum
- 16:00-17:00 Mészáros Krisztina: coach – Multikulturális motivációs coaching/ Multikultúrny motivačný coaching
- 17:15 Silvia Érseková: blogerka pre časť Duša/ a Lélek rovat blogere: A weboldal multikulturális tartalma/ Obsah webu pre multikultúrne články
- 17:30 Agnes Horváthová: redaktorka rómskej stránky Minority Kids/ lapszerkeszt:adatok roma civil szervezeteknél, a roma gyermekek és anyák problémái/ Možnosti výskumnej spolupráce s inými rómskymi organizáciami, problémy rómskych detí a matiek,predstavenie blogeriek
- 17:45 Gálffy Hodosy Marianna: blogerka : Új tematikus tervek- Skúsenosti s novými tematickými prvkami
- 18:00 Bott Domonkos Lívia: Záver, poďakovanie/ befejezés
KONTAKT: oz@futureg.sk, www.futureg.sk,
V rámci projektu ponúkame aj kultúrno- vzdelávacie podujatie projektu MINORITY KIDS.
Termín realizácie projektu: 14.12.2017, 17:00-18:00 Miesto realizácie: viď hore.
- Meseterápia Somorján – mesék és kultúrák Kantner Éva meseterápiás szakemberrel, aki a projekt hazai meghonosítója, alkalmas oviskorú gyerekeknek, játék, kultúra és fejlesztés céljából.
- Rozprávková terapia v Šamoríne – rozprávky a kultúry v terapeutkou Evou Kantner, ktorá je inicátorkou Rozprávkovej terapie na Žitnom ostrove. Projekt mapuje záujem v multikultúrnom prostredí.
Realizované s finančnou podporou Úradu vlády SR – program Kultúra národnostných menšín 2017.A program támogatója az Szlovák Köztársaság Kormányhivatala a Kisebbségi kultúrák 2017 program keretében