skip to Main Content
info@minoritykids.sk
Tolerancia és Emberi Jogok Gyermeknyelven

Tolerancia és emberi jogok gyermeknyelven

A somorjai székhelyű FutuReg Polgári Társulás multikulturális rendezvényt és interetnikus beszélgetés-sorozatot szervezett az idei rendhagyó- és rövid tanév végén a ,,Multikultúra és az emberi jogok” elnevezésű projekt keretében.

A rendezvénysorozat a Duna utcai alapiskolában indult útjára 2021. június 23.-án, szerdán, majd 2021 június 25.-én, pénteken a nagymagyari alapiskolában folytatódott és 2021.június 28.-án a pozsonypüspöki Püspöki utcai alapiskolában zárta az idei évet. A foglalkozások felső tagozatos diákoknak valósultak meg főleg a 8 és 9. évfolyamban. A szakemberek több oktatási módszerrel dolgoztak az élményszerű oktatás, mediáció és storytelling – tájékoztatta portálunkat Bott Lívia, a FutuReg PT elnöke.

Reggel a „Tolerancia és a gyerekek” témában elsőként Agnes Horváthová, a Zuzana Čaputová államfő által a Szlovák Köztársaság Pribina kereszt érdemrendjével kitüntetett aktivista, a Romano kher Polgári Társulás elnöke „Ahol a (multi)kultúra és tehetség találkozik” címmel tartott előadást. A Színes Világ rajzverseny képbemutatója után a gyerekek alkothattak a „Te miben vagy más?” témára a Minority Kids projekt tagjai segítségével, akik játékos feladatokkal közelítették meg a multikulturalitás témáját. Az alapiskolák felső tagozatos növendékei tehetséges multikulturális gyerekek élettörténeteit hallhatták, és Vladimír Horváth jogásszal és Petőcz Kálmán, emberjogi szakemberrel, egykori diplomatával pedig Mészáros Krisztina riporter beszélgetett. A pozsonypüspöki beszélgetésre pedig Robert Hamburgbadžo is eljött, aki a Szlovák Közszolgálati Televízió roma programjának munkatársa. Ezáltal bemutatta a roma média és műsorok világát a gyerekeknek.

A nap során „Toleráns kommunikáció konfliktusoknál” elnevezéssel gyakorlatokkal tarkított előadást hallgathatott a közönség az iskolai verbális bántalmazás kiiktatásáról, a meglévő, vagy kialakuló vitás helyzetek asszertív megoldásáról, amelyet Mészáros Krisztina mediátor és Bott Lívia komediátor vezettek.

„A projekt célja, hogy hozzájáruljon a multikulturalizmus és a tolerancia értelmének és tartalmának tisztázásához a kiválasztott iskolákban. Bár ezeket a témákat egyes tananyagok tartalmazzák, és az etikai órákon és a tanítási órákon tárgyalják a diákok, nem tudnak róluk eléggé. Ha nem ismerik elég jól a jogaikat, nem tudnak megfelelően védekezni az erőszak és a diszkrimináció ellen. Az idei téma az emberi jogok és multikultúra kapcsolata volt és idén is készül felmérés a három résztvevő iskolában“ – mondta el Bott Livia a projekt menedzsere.

A projektben résztvevő gyerekek és az iskola mediátorok segítségét vehették igénybe a nap során, mivel az iskolai mediáció lényege a konfliktusok erőszakmentes problémaoldása, mely alkalmazható többkultúrájú közegben is. A rendezvényt a Kisebbségi Kulturális Alap támogatta.

https://www.bumm.sk/regio/2021/07/05/tolerancia-es-emberi-jogok-gyermeknyelven
Bott Lívia

Bott Lívia

A Minority Kids projekt menedzsere és megálmodója. Közgazdász, régiófejlesztést és európai tanulmányokat tanult a pozsonyi Comenius Egyetem Management Karán. A Gyermekek órájában (Hodina deťom) és a Gyermekekért koalíció szervezetekben került közel a gyermekeket érintő össztársadalmi kérdésekhez, mint project manager. Két gyermek boldog édesanyja, mindemellett a FutuReg Polgári Társulás elnöke és európai projekt tanácsadó. Hobbija az olvasás és szervezés. Ha tud, segít a jó ügy érdekében, mert szereti, ha a fejlődés irányába változnak körülötte a dolgok.

Back To Top